Ugrás a tartalomra

Hajnal Jenő: elfogadhatatlan az eljárás, amellyel a gimnáziumi osztályt megszüntették

2017.11.21
19:38
2024.03.19
08:51
Elfogadhatatlan az eljárás, amellyel a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium másodikos osztályát megszüntették - mondta a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Pannon Televízió Közügyek műsorának felvételén.

Hajnal Jenő hangsúlyozta, sok mindent meg szeretnének tenni, habár utólag már nehezen tudják orvosolni a helyzetet, de valamilyen megoldást kell találni. Az MNT első embere szerint tarthatatlan, hogy egy iskola augusztusban kéri egy osztály megtartását és erre jóval később érkezik válasz egy korábbra dátumozott levélben. Hozzátette, ezek az esetek olyan ad hoc helyzeteket teremtenek, amelyeket ilyenkor szinte reménytelen kezelni. Hajnal Jenő kiemelte, úgy gondolják az osztálynak együtt kell maradnia.

Hajnal Jenő
szabadkai Svetozar Marković Gimnázium
osztály

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.