Ugrás a tartalomra

Három ösztöndíjprogrammal várja a hallgatókat a vajdasági CMH iroda

2018.01.11
14:31
2018.01.11
14:39
Forrás
Pannon RTV
A pályázatokra olyan hallgatók jelentkezhetnek, akik szülőföldön végzik a tanulmányaikat mester vagy doktori képzésen, illetve kihelyezett alapképzésre vagy mesterképzésre járnak.

A pályázat benyújtásának határideje hétfő. A pályázat kiírói a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem.

A három aktív pályázat, a Fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíj, a Szülőföldi felsőoktatási tanulmányi támogatás célú ösztöndíj és a Tavaszi részképzés. Grabovác Beáta a Fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra fog pályázni. Grabovác Beáta, docens, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar: „Ez az a pályázati kiírás, amely olyan fiatal munkásokat céloz meg, akik különböző tudományos tevékenységeket is végeznek, konferenciákra járnak, valamint valamely felsőoktatási intézményben dolgoznak.”

Az ösztöndíj kérelmezőknek figyelniük kell, ugyanis több újdonság van a pályázatok benyújtásával kapcsolatban. Szalai Andrea, pályázati referens elmondta: idén már elektronikus és postai úton is be kell adni a dokumentumokat. „Csak úgy lehet érvényes pályázatot benyújtani, hogyha valaki elektronikusan is pályázik, illetve postai úton is beküldi a szükséges dokumentumokat. A honlapunkon fent van egy táblázat. Ezt nagyon fontos áttanulmányozni.”

A jelentkezők a martonaron.elte.hu oldalról tölthetik le a dokumentumokat. A pályázatok benyújtásának határideje január 15-e, éjfél. A postán feladott, papír alapú okiratok egy-két napot késhetnek. A lényeg az, hogy a postai bélyegző dátuma 15-e előtti legyen.

ösztöndíj
CMH
egyetem
hallgató

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.