Ugrás a tartalomra

Lezárult az idei második, háromhetes intenzív fejlesztőpedagógiai kurzus Zentán

2017.12.14
16:51
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
A Pető András Főiskola konduktorai foglalkoztak a beteg gyerekekkel. A mostani képzésen 25 család vett részt.

Molnár Gábor Renáta fiával, Viktorral, már a kezdetek óta részt vesz a Pető András Főiskola által szervezett kurzusokon. „Szerintem nagyon jól sikerült ez a három hét. A bal keze az különösen nagyon ellazult, meg fejlődött is, az izmai is nyúltak. Szerintem nagyon jó volt.”

A konduktorok a képzés alatt olyan mozdulatsorokat mutattak meg a szülőknek és a gyerekeknek, amelyet könnyen megtanulhattak, így otthon is tovább folytathatták a fejlesztőpedagógiát. Perpauer Attila, elnök, MNT Oktatási Bizottság: „Nem csak a gyerekeknek, a felnőtteknek és a szülőknek, hanem magának az egész családnak és a környezetnek is tudunk ezzel segíteni. Ennek a kurzusnak Budapesten elég magas ára van, ide vizszont a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága seg0tségével és a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül el tudtuk hozni, és ingyenessé tudtuk tenni a családok számára.”

A Semmelweis Egyetem Orvostudományi Karához tartozó Pető András Főiskola már három éve működik együtt a Magyar Nemzeti Tanáccsal. Csuka Pál, határon túli programért felelős koordinátor, Semmelweis Egyetem Pető András Kara: „Előtte meghívtuk őket Budapestre, megmutattuk a Pető Intézetet, hogy mivel foglalkozunk, mit akarunk egyáltalán kihozni ide a Vajdaságba. Amikor látták az intézetet, akkor rájöttek, hogy tevékenységünk terén nagyon nagy a hiány Vajdaságban. Ezt tapasztaltuk is, amikor három éve először jöttünk, és a tanácsadás vizsgálatokat elkezdtük. Három helyen voltunk, és 150-160 gyereket és felnőttet rendeltünk be, és tényleg lehet látni, hogy itt mekkora a szakemberhiány ezen a területen.”

A jövőben szeretnék még folytatni a három hetes kurzusokat, és szeretnének még többször ellátogatni Vajdaságba. Emellett a Pető András Főiskola szeretné elindítani itt is a kihelyezett képzését.

fejlesztőpedagógiai kurzus
Zenta
Pető András Főiskola

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.