Ugrás a tartalomra

A zentai dohánygyár jelentős támogatást nyújt a helyi népkonyhának

2017.12.06
18:45
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
A zentai Caritas mintegy 400 rászoruló ember számára főz meleg ételt. Ehhez nagy segítséget nyújt a helyi dohánygyár támogatása.

Tartós élelmiszerek, liszt, cukor, olaj és tészta érkezett a zentai népkonyhára. A JTI már 11 éve segíti a Caritas működését. Zoran Kosijer, jogi és emberi erőforrásokkal megbízott vezető, JTI, Zenta: „Minden év decemberében adományokkal biztosítjuk a népkonyha működését, amely számunkra egy nagy öröm, azonban szomorúak is vagyunk, hiszen ez a segítség még mindig elengedhetetlen a lakosaink számára. A Caritas népkonyhája a jövőben is számíthat a segítségünkre.”

A dohánygyár mellett az önkormányzat is nagy segítséget nyújt a népkonyhának. Ceglédi Rudolf, polgármester, Zenta: „Számokban kifejezve, a zentai önkormányzat idén is több mint 2 millió 200 ezer dinárral támogatta az ingyenkonyha működését a Caritas szervezésében, a dohánygyár 1 millió dinárral és adományokkal. Ennek köszönve naponta 400 adag meleg ételt tudnak főzni itt a konyhán.”

A népkonyha mellett a Caritas működtet egy napközi otthon is, ahol az idős és magányos személyekről gondoskodnak. Emellett a rászoruló kisgyermekes családok októbertől áprilisig napi szinten kenyeret és tejet kapnak, valamint ruhákat is osztanak számukra. Nagy József, zentai elnök, Caritas: „Legalább 550-600 személyt érint ez, ebből 400 embert a konyhán, plusz még százan a napköziben, és még a Hit és Fényt nem említettem. Azok is kapnak ebédet.”

A népkonyhának leginkább húsra, száraz babra és rizsre van a legnagyobb szüksége.

Caritas
Zenta
adomány
JTI

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.