A Bajót és Lábatlan között eddig tisztázatlan okból kisodródott versenyautó 11 embert sodort el, akik közül négyen életüket vesztették, heten pedig megsérültek.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök levélben részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnöknek és Oroszország valamennyi polgárának a moszkvai Crocus City Hallban végrehajtott brutális terrortámadás kapcsán.
A magyar nemzetpolitikai államtitkár csúzai látogatásán kiemelte, hogy ha augusztus 20-a Magyarország születésnapja, akkor március 15-e a magyar nemzet születésnapja.
A határon túli magyarság támogatása, Szerbia és Magyarország kapcsolata a mezőgazdaságban, európai parlamenti választások, Szerbia uniós csatlakozása - egyebek mellett ezekről a témákról nyilatkozott Szabadkán Nobilis Márton Pál.
Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán.
Sulyok Tamás egy olyan köztársasági elnök, aki stabil, kiszámítható, ismert, és a nyugalmát át tudja adni mindannyiunknak - jelentette ki a magyar miniszterelnök az m1 aktuális csatornának adott interjújában.
Ünnepélyes keretek között beiktatták Magyarország köztársasági elnökét. Sulyok Tamás a ceremónián kiemelte, az elődei által kitaposott jó úton kíván haladni, mindenkor a magyar emberek méltóságának védelmezője kíván lenni.
Az amerikai-magyar kapcsolatok jövője címmel tartott panelbeszélgetést a leghíresebb amerikai konzervatív kutatóintézet, a Heritage (Örökség) alapítvány, a vendég ezúttal Magyarország miniszterelnöke volt.
Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.