Ugrás a tartalomra

Bekeményítettek a brüsszeli gazdák - káosz a belga fővárosban

2024.03.26
18:24
2024.03.26
18:38
Forrás
Politico. X, Tanjug
Traktoraikkal elállták az uniós intézmények felé vezető főbb útvonalakat, autógumikat és szalmát gyújtottak fel, több felé pedig földet szórtak az aszfaltra, hogy ellehetetlenítsék a közlekedést.

Helyszíni tudósítások szerint a rendőrség nagy erőkkel igyekezett biztosítani a rendet. Az egyenruhások könnygázt és vízágyút is bevetettek a tüntetők ellen, utóbbival a tüzeket is igyekeztek eloltani. A brüsszeli Politico portál beszámolója szerint egy embert letartóztattak, mert Molotov-koktélt dobott a rendfenntartókra, két rendőrt megsebesítve.

Az európai mezőgazdasági termelők már hónapok óta tiltakoznak. Legfőbb problémájuk, hogy szerintük az EU versenyhátrányba kényszerítette őket azáltal, hogy míg rájuk szigorú környezetvédelmi és élelmiszer-biztonsági szabályokat ró, addig külföldről, elsősorban Ukrajnából, korlátozások nélkül áramlik be a fenti szabályoknak nem megfelelő termény. A gazdák igazságos feltételeket és nagyobb támogatásokat szeretnének kiharcolni. „A gazdák kétségbeesettek. Nem szórakozásból jöttünk ide. Az európai gazdálkodók helyzete nagyon rossz.” - panaszkodta a Politiconak a mai brüsszeli tüntetés egyik résztvevője.

A korábbi tiltakozások alkalmával volt, hogy teheneket vezettek a római Szent Péter térre, és olyan is, hogy egy talicskányi trágyába szúrták bele az Európai Unió zászlaját. A maihoz hasonló összecsapásokra és nagy fokú rendbontásra azonban még nem volt példa.

Annelies Verlinden belga belügyminiszter elítélte a zavargásokat, azt mondta, az erőszak, a gyújtogatás és a pusztítás elfogadhatatlan. A traktorok 16 órakor hagyták el a város utcáit.

Európai Unió
Brüsszel
gazdatüntetés

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.