Ugrás a tartalomra

A gazdák ott spórolnak, ahol csak tudnak

2022.10.28
11:01
2022.10.28
16:20
Forrás
Pannon RTV
Akár az 500 eurót is elérheti egy hold termőföld megművelése és bevetése - mondják a gazdák, akik ott spórolnak, ahol csak tudnak.

Az üzemanyag, a vetőmag és a műtrágya is jelentősen megdrágult. Az őszi vetés lassan a végéhez közeledik, több helyen már zöld a gabona.

Szépen zöldülnek a őszi vetések Magyarkanizsa község területén. Ebben az évben több földműves vetett kalászost, abban bízva, hogy talán ezek a növények, mint az idei évben, jövőre is szolgálnak majd valamekkora terméssel és persze haszonnal. Emellett sok gazdaság vetésforgójába bekerült a rozs, főleg az állattenyésztők választották ezt a gabonát.

Balázs Tibor, termelő, Ilonafalu: „A rozst azért is tettem, hogy azt le akarom kaszálni már úgy március végén, április derekán, mire a kukoricavetés jön, mert még egyszer akarunk utána kukoricát tenni. Tehát le fogom kaszálni mind szálas takarmánynak, mert az sincs. Valahogy szeretnénk átvészelni ezt a szegényes kis esztendőt.”

Az időjárási tényezők kedvezően hatnak a növényekre, meleg a talaj és egyelőre még tartalmaz valamennyi nedvességet is, ennek köszönhetően pedig a hideg beállta előtt a növény megerősödik, megbokrosodik – mondta a magyarkanizsai Gazdakör elnöke. Bata Erzsébet szerint, ebben az évben a termelők már az eddigi évek tapasztalatai alapján cselekedtek: később vetettek, így megóvva és növényt a betegségektől.

Bata Erzsébet, elnök, Gazdakör, Magyarkanizsa: „Ha túlerősödnek a vetések, akkor már kimerülnek tápanyag ellátást illetően, és nem tudják kivárni a tavaszt, és a betegség is jobban fogja. Tehát sok mindentől függ a terméshozam. Nagyon nagyok a beruházások. Ahogy számolgatom 500 euró holdanként az igazi befektetésre, a műtrágyát, üzemanyagot és vetőmagot illetően.”

A szakember kiemelte, a magos befektetési költségek miatt a termelők többsége a műtrágyán spórol, tápanyagpótlás nélkül azonban a növény nehezebben tud megerősödni. Ajánlatos talajminta vételt végeztetni, ami pontosan kimutatja, hogy a földnek milyen tápanyagra van szüksége ahhoz, hogy a haszonnövények megfelelően tudjanak fejlődni.

termőföld
föld
vetés
őszi vetés
gabona

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.