Ugrás a tartalomra
Katonai Rendőrság
Védelmi Minisztérium

Letartóztattak egy tábornokot

2018-01-11
15:18
Forrás
Szerbiai RTV
Több személyt is kihallgattak befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés miatt.

Több személyt kihallgatottak, egy tábornokot pedig előzetes letartóztatásba helyeztek a Katonai Biztonsági Ügynökség, a Katonai Rendőrség és a Belügyminisztérium közösen végrehajtott akciójában. A tábornokot hivatali visszaéléssel gyanúsítják. Az akciót a belgrádi és az újvidéki illetékes ügyészség rendelte el, olvasható az erről ma kiadott közleményben. 

szerbia
tábornok
letartóztatás

Most

15:23, Frissítve: 17:27

80 éves a horgosi művelődési egyesület

A horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület fennállásának 80. évfordulóját ünnepelte a helyi kultúrotthonban. Az eseményen az egyesület minden szakcsoportja bemutatkozott.
15:13, Frissítve: 17:01

2018-ban is keressük a Dalt

A szombat esti válogató után kijelenthető, hogy a nyitány remekül sikerült, ahogyan a közös produkció, A dal a miénk című szám újrafeldolgozása is.

Népszerű

Gyilkosság Szegeden

Megölte csantavéri barátnőjét egy gunarasi férfi Szegeden. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság információ szerint a gyilkosságot egy heves szóváltás előzte meg, amely végül tettlegességig fajult.

Fegyveres rablás történt kedd este Szabadkán

Az arcát eltakaró elkövető este fél 8 körül pisztollyal felfegyverkezve lépett be egy ismert áruházlánc Bajai úti boltjába. A Pannon RTV értesülései szerint 72 ezer dinárt zsákmányolt az elkövető.