Ugrás a tartalomra

Újabb letartóztatások a Belivuk ügyben

2021.05.21
12:24
2021.05.21
15:55
Forrás
Szerbia Belügyminisztériuma
Hat személyt tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük volt a Veljko Belivuk és a Marko Miljković által vezetett bűnözői csoporthoz, jelentette be a Belügyminisztérium.

A letartóztatott személyeket azzal gyanúsítják, hogy a bűnözői csoport tagjaiként szervezett bűncselekményeket és emberrablásokat követtek el. A házkutatás alkalmával 2 fegyvert, légpuskát, kb. 600 töltényt, kisebb mennyiségű drogot, és több mobiltelefont, számítógépet és pénzt találtak. Az elfogott személyeket 48 órás őrizetbe helyezték, a bűnvádi feljelentést követően pedig a meghatározott ügyészség veszi kézbe az ügyüket. Aleksandar Vulin belügyminiszter tegnapi bejelentése alapján újabb bizonyítékok kerültek elő Veljko Belivuk ügyével kapcsolatban.

letartóztatás

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.