Ugrás a tartalomra

Elhunyt N. Czirok Ferenc

2020.10.07
16:53
Forrás
Magyar Szó
Az író, költő 64 éves volt.

Hosszú, súlyos betegség után, 64 éves korában elhunyt N. Czirok Ferenc író, költő, a Sziveri János Művészeti Színpad megalapítója és oszlopos tagja. 1977-ben Moholon megalapította a fiatal színjátszók egyesületét, amelynek két éven keresztül a vezetője és a rendezője volt. 1981 és 1996 között az Újvidéki Színházban dolgozott díszletezőként, majd szervezőként.

A Sikoly irodalmi és művészeti folyóirat alapító és szerkesztőségi tagja, valamint a muzslyai Zeppelin Rádió Mi szél hozott? című művelődési műsorának szerkesztője. A Magyar Szó hasábjain is megjelentek írásai.

Több novellás és verseskötetét is kiadták, köztük az Elodázott versek, avagy csendélet kalodával, valamint a Sorspecsét című műveit.

N. Czirok Ferenc
elhunyt
író
Mohol

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 15:18

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.