Ugrás a tartalomra

A hangszerjátékhoz türelem kell

2019.07.13
12:09
2024.03.19
08:47
Forrás
Pannon RTV
Gálaműsorral zárult pénteken a 23. alkalommal megszervezett Temerini Népzenei Tábor, amelynek idén 32 résztvevője volt. A gyerekek a tábor ideje alatt tanultakat mutatták be a közönségnek.

Nem csak a zenélésben való fejlődésre ad lehetőséget a gyerekeknek a Temerini Népzenei Tábor, hanem jobban megismerteti velük a hagyományokat, a térségben élő magyar közösség kultúráját.

Gombár Réka furulyán játszott: „Nagyon jól éreztem magam és jövőre is szeretnék majd jönni.”

Csányi Denisz ugyancsak nagyon jól érezte magát a táborban: „Nagyon szeretek tamburázni. Mondhatom, hogy a hobbim a zenélés.”

Tóth Vilmosnak a királykatonázás tetszett a leginkább, de nem csak az: „Az ételek is tetszettek és a zenélés is. Szeretem a hegedűt, azért jöttem ide vissza.”

A több napon át tartó intenzív oktatás ideje alatt a gyerekek új népdaltokat tanultak meg. Bolyos Miklós, tamburaoktató: „Ehhez türelem kell, a hangszerjátékhoz és a mai gyerekek közül nem mindegyik türelmes. De, akik az én csoportomban voltak, türelmesek voltak és tényleg nagyon becsületesen próbáltak, csinálták azokat a feladatokat, gyakorlatokat, amiket feladtam nekik. Szerintem ennek az eredménye az, hogy ezt a pár dalt meg tudták tanulni és ezzel ki tudunk állni nem csak most, hanem bármikor máskor is a színpadra. Ezt aztán lehet tovább fejleszteni, lehet tovább építeni.”

A magyar népzenét és kultúrát népszerűsítő tábornak idén a Szécsen-kastély és a Tájház adott otthont. A gyerekek naponta több órán át gyakoroltak a választott hangszereken, később pedig kézműves foglalkozásokon, tematikus esteken vettek részt. Nagy Gergő, szervező: „A gyerekek Vajdaságból érkeztek, szinte mindenfelől. Zenta, Torda, Maradék, Óbecse, Szenttamás. A hangszeroktatás furulyán, citerán, tamburán, hegedűn, kísérő hangszereken folyt és emellett még ének is volt.”

A tábort a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület szervezte meg a tartomány és a magyar kormány támogatásával.

Temerin
népzenei tábor
gálaműsor

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.