Ugrás a tartalomra

Oberczián Géza első szabadkai bemutatkozása

2024.04.09
20:52
2024.04.10
15:57
Forrás
Pannon RTV
Oberczián Géza először mutatkozott be kötettel Vajdaságban. Szabadkán, a Népkör Magyar Művelődési Központban a Téridő című kötetét ismertették.

Oberczián Géza Budapesten él. Ötvenéves elmúlt, amikor írni kezdett. Első novelláskötete 2016-ban jelent meg, a most kiadott Téridő pedig már az ötödik könyve.
Ebben a kisregény-trilógiában arra keresi a választ, hogy mi is az idő? Fizikai, metafizikai és bölcsészeti megfogalmazásban: „Amikor én elkezdtem írni, azt vettem észre, hogy a szereplőim nagyon furcsán viselkednek egy-egy írásomban. Egy mondaton belül megfogalmaznak valamit, de közben végiggondolják a múltat, ami alapján azt a valamit, ami alapján megfogalmazzák, közben meg a jövőről is szó esik, hogy ennek mi minden lesz a következménye. Egy mondaton belül. Azon gondolkoztam, hogy ezek a szereplők miért ennyire időutazók és mi miért nem vagyunk azok?”

 

Sándor Zoltán, a beszélgetés moderátora azt mondja, ebben a kötetben a három sodró lendületű, nagyon izgalmas kisregény, egyetlen regénnyé áll össze: „Érdemes megemlíteni Stephen Hawking Az idő rövid történetében lejegyzett gondolatát, hogy az utazó múltja és jövője a megfigyelő számára egy végtelen jelenné nyújtódik és most az mondhatnánk, hogy mi mindannyian ebben az életben ez az utazó vagyunk. Az író pedig a megfigyelő.”

Oberczián Géza könyvei saját honlapjáról rendelhetőek.

Oberczián Géza
Szabadka

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.