Ugrás a tartalomra

Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt tartottak a hétvégén Budapesten

2024.04.07
13:19
2024.04.07
16:36
43. alkalommal rendezték meg az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt. A három napos esemény korosztálytól függetlenül nagy népszerűségnek örvend. A találkozó kapcsolatot teremt a Kárpát-medence különböző részei között.

Hivatásos előadók, ifjúsági és felnőtt néptáncegyüttesek, hagyományőrző csoportok, népművészek, zeneiskolások, valamint a Kárpát-medencei magyarság képviselői is részt vettek az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron. A 11 éves Vörös Márton tavaly járt először a találkozón és jövőre is szeretne jönni.

Vörös Márton, Zenta, Szerbia: „Nagyon jól érzem magam, tavaly is nagyon jó volt. Nagyon jó volt a Juhász zenekar koncertje is, a Pendergő is nagyon érdekes volt és nagyon jó volt a nemezelés is meg az egyéb kézműves foglalkozások is.”

A több napos program sorozatot a Kárpát-medence minden tájáról érkező fellépők gazdagították, köztük vajdasági előadók is. Szombaton például Juhász Gábor Tudom én már... könyvbemutató koncertjén is részt vehettek a látogatók, melyet a szabadkai Juhász zenekarral adtak elő.

Juhász Gábor, vezető, Juhász zenekar: „Ez a történet mindenkit megfog, hiszen egy egyszerű vajdasági juhász legénynek az útját mutatja be a Kárpát-medencén keresztül, kipróbálva mindenféle szakmákat. Végül, amikor már sok mindent kipróbált, rájön, hogy a legjobb a vajdasági zenész élet, igazából nekünk is ez a mottónk. Mi is bejártuk a világot és nagyon sokfelé jártunk már, nagyon sokfelé muzsikáltunk, de mégis talán otthon szeretünk a legjobban muzsikálni. Azt tartjuk fontosnak, hogy otthon őrizzük ezeket a hagyományokat és adjuk át a gyerekeknek.”

A könyv ifjú olvasói QR-kódokat is felfedezhetnek, amelyek beolvasásával különböző szakmákat bemutató animációs mesefilmeket nézhetnek. Az illusztrációkat Szalai Attila alkotta meg. Az ifjúsági kiadvány már Magyarországon is elérhető 2000 forintos áron.

Budapest
Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.