Ugrás a tartalomra

Piano fest Szabadkán

2023.11.28
13:04
2023.11.28
17:10
Forrás
Pannon RTV
December elseje és hetedike között hat koncert és egy évek óta sikeresen működő mesterkurzus várja az érdeklődőket és a résztvevőket.

A kurzusra hétfőtől csütörtökig kerül sor a Szabadkai Zeneiskolában, amit japán és izraeli zongoraművészek tartanak. A rendezvény szabadon látogatható. A fesztiválon szólóestek, kétzongorás és négykezes koncertek lesznek. A fellépők hat országból érkeznek.

Görög Noémi, művészeti igazgató, Electe Egyesület: „December elsején lesz az első. Tijana Andrejić-Tenji és Aleksandar Đermanović játszanak majd. Műsorukon Mozart és Schubert művek szerepelnek. December 2-án Danijel Gašparović és Nikola Kos játszanak Horvátországból, műsorukon Schubert, Debussy, Pulank és Papandopulo művei csendülnek fel. Harmadik este, vasárnap a kurzusvezetők játszanak, Yuval Admony és Tami Kanazawa. Ők Rahmanyinov, Mendelssohn és Liszt műveket adnak majd elő.”

December 4-én a Szabadkai Zeneiskolában Szergej Rahmanyinov kétzongorás művei csendülnek fel, Aleksandar Sinchuk és Vladimir Milošević közreműködésével. Ezt követően december 5-én ismét a városházára várják az érdeklődőket, ahol egy magyarországi művész, Balog József lép fel. Műsorán Liszt Ferenc és Bartók Béla művei szerepelnek.

Dragana Nikolić, igazgató, Szabadkai Zeneiskola: „Megtiszteltetés számunkra, hogy egy ilyen rangos zongorafesztivál házigazdái lehetünk, amelyből tanáraink és diákjaink is olyan tudással, tapasztalattal, ismeretségekkel gazdagodva távoznak, amelyek a jövőben szolgálják majd őket.”

A zongorafesztivál az Electe Egyesület és a szabadkai Zeneiskola szervezésében valósul meg. A hangversenyek a zeneiskolában 19 órakor, a városházán pedig 20 órakor kezdődnek. A belépés díjtalan.

Szabadka
Piano fest

Most

16:51, Frissítve: 17:54

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
14:43, Frissítve: 16:58

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.