Ugrás a tartalomra

Tamburamuzsikát hallani a temerini Szécsen-kastélyból

2018.07.09
22:36
2018.07.10
16:41
Forrás
Pannon RTV
A népzenei tábor nem csak a vajdasági gyerekek körében népszerű.

A 22. alkalommal megrendezett népzenei táborban a hegedű, a furulya és a citera mellett tambura- és énekoktatás is folyik. A tábort idén új helyszínen, a műemlékvédelem alatt álló Szécsen-kastélyban szervezték meg.

A temerini Szécsen-kastély épületéből messzire hallatszik a muzsika. A több mint két évtizedes népzenei táborba idén mintegy 40 fiatal zenész és énekes érkezett. A táborozók a 6 órás foglalkozásokon kívül is lelkesen muzsikálnak.

A tamburaoktatás lehetőségét nem csak a vajdasági gyerekek használták ki. Nagy Ildikó a felvidéki Komáromból érkezett. „Interneten keresztül kimondottan tamburatáborokat kerestem, mert nálunk ez nagyon ritka hangszer. Régebben elég elterjedt volt nálunk is, de sajnos most már a vonósok kiszorították.”

A tambura- és a vonósoktatás mellett furulyát és citerát is tanítanak a táborban, de énekesként is lehetett jelentkezni. A választás lehetőségét a visszatérő táborlakók szívesen kihasználják. Juhász Tünde, táborozó, Tiszakálmánfalva: „Itt először a furulyát próbáltam ki tavaly, meg énekeltem tavalyelőtt, most a hegedűt próbáltam ki, azért, mert ez szerintem egy szép hangszer, és remélem, hogy továbbra is ezen fogok játszani.”

A tábort már 22. alkalommal szervezte meg a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület. Flaman István az első alkalomtól kezdve oktat a temerini népzenei táborokban. „Nagyon sokat fejlődtek a táborok egyébként is, ezt a tábort is beleértve, mivel már nálunk sokkal fiatalabb oktatók vannak, akik tudatosan oktatnak, iskolázott oktatók, ebből kifolyólag a gyerekek is sokkal többet tudnak kapni.”

Az oktatás mellett a szervezők kézműves foglalkozásokkal és nyílt estekkel is gazdagították a tábor programját. Az eddigiekben az érdeklődők megismerkedhettek a Temerint megalapító Szécsen család történetével és élvezhették a Pendergő tamburazenekar koncertjét. Nagy Gergő, szervező, Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület, Temerin: „Harmadik este Toldi István mesemondó fogja szórakoztatni a gyerekeket, negyedik estén G. Nagy Lilla Imola Dél-vidék titkai című könyvbemutatója lesz, majd Glesszer Bálint válogatásából a Mátyás király emlékév alkalmával a gyerekek által előadott verseket, kisebb mondákat fogják majd az érdeklődők látni, és az utolsó estén pedig a gálaest lesz, amikor a táborban tanultakat adják majd elő.”

A temerini népzenei tábort a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

népzenei tábor
Temerin

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.