Ugrás a tartalomra

Vázsonyi Csilla könyvét mutatták be Magyarkanizsán

2017.12.02
13:09
2017.12.02
19:05
Forrás
Pannon RTV
Hangulatos, játékos keretek között zajlott Vázsonyi Csilla első könyvének A magyarkanizsai Népkert és Vigadó bemutatója Magyarkanizsán.

Csillát, aki néptáncos, énekes és kutató is a hétköznapokról, munkájáról és Magyarkanizsa iránt érzett szeretetéről faggatta Vígi Sára. A jelenlevők megismerhették a városuk népkertjét és vigadóját, annak 100 éves történetét. Csillának a diplomamunkája volt ez a tanulmány, amely arra fókuszál, hogy milyen társadalmi, kulturális események történtek a múlt század folyamán.

Vázsonyi Csilla, szerző, A magyarkanizsai Népkert és Vigadó: „Maga a téma is akkor keltette fel a figyelmemet, amikor 2013-ban történt az az eset, hogy voltak olyan tervek, hogy esetleg egy élményfürdő épülne a népkert területén, és hogy ez mekkora indulatokat váltott ki a kanizsaiakból. Úgy hogy én úgy gondolom, hogy akár mennyire is nem hasonlít már a 100 évvel ezelőtti önmagára, a kanizsaiak lelkében valahol még mindig él az a kép, és még mindig ragaszkodnak hozzá, és igazából ez teszi értékessé ezt az örökséget.”

 

Vázsonyi Csilla
Magyarkanizsa

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.