Ugrás a tartalomra

145 éves a Zentai Gimnázium

2021.10.05
22:28
2021.10.06
16:58
Forrás
Pannon RTV
Fennállásának 145. évfordulóját ünnepelte a Zentai Gimnázium. A jubileumi eseményen az intézmény egykori és jelenlegi diákjai, tanárai, valamint a közélet jeles képviselői együtt ünnepeltek.

Gyulai Lilla az iskola végzős diákjaként érkezett a Zentai Magyar Kamaraszínházban megtartott rendezvényre.

„Nagyon jó érzés, mert ez az iskola egy hosszú ideje működő intézmény, és amelyik iskola ilyen hosszú ideje létezik, az csak tud valamit. Jó felkészítést kapok itt az egyetemre, és én nagyon örülök, hogy ide járhatok.”

A Zentai Gimnáziumban 1876. október 5-én kezdődött meg a tanítás. Ujházi Éva igazgató elmondta:

„Ez egy általánosan művelő középiskola. Minden egyetemen van tanulónk. Nagyon magas százalékban fejeznek a gyerekeink egyetemet. Tisza menti intézménykényt a vonzáskörzete a zentai Tisza mente, tehát a magyar határtól, Horgostól Becséig, ez a terület az, ahonnan a tanulóink érkeznek.”

Az eseményen többek között jelen volt Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere, továbbá ünnepi beszédet mondott Szakállas Zsolt tartományi oktatási titkár.

„Nem kis dolog az, amikor egy 145 éves folyamatosság megvan az iskola munkájában, és Zentán ma ezt ünnepeljük, és tapasztaljuk, hogy ez az intézmény nagyon sok embert, nagyon sok diákot kiiskoláztatott, akik Zenta hírét elvitték a világba, de úgyszintén itthon is megállták a helyüket.”

A tavaly egészében felújított gimnáziumi épülete otthont ad a Közgazdasági és Kereskedelmi, valamint az Egészségügyi Középiskolának is.

Zentai Gimnázium
Zenta
gimnázium
kamaraszínház
Zentai Magyar Kamaraszínház

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.