Ugrás a tartalomra

Augusztus 27-én szervezik meg Bácsföldváron a hagyományos Palacsintafesztivált

2022.08.10
12:42
Forrás
Pannon RTV
A szervezők idén is gazdag programmal várják a palacsintakedvelőket.

Nem maradnak el a gyermekeknek, felnőtteknek szervezett gyorsasági és ügyességi játékok, az alkalmi műsor, a bácsföldvári Hajóhúzó tamburazenekar fellépése, de az esti koncert sem, amelyen ez alkalommal a Freak Fency lép majd színpadra.

A fő hangsúly azonban a palacsintán lesz, mivel az egész napos rendezvény végén szakzsűri véleménye alapján a palacsintakirályt is megnevezik, pontosabban azt, aki a legfinomabb, legdíszesebb, legkreatívabb ínyencséget süti ki.

Fehér Kálmán, a szervező Vajdasági Ifjúsági Szervezet elnöke elmondta, hogy 2012-ben a bácsföldvári székhelyű szervezetet azzal a céllal alapították, hogy főként a fiatal nemzedéket mozgassa meg, ami úgy tűnik, sikerült is nekik – tette hozzá.

palacsintafesztivál
Bácsföldvár
Vajdasági Ifjúsági Szervezet

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.