Ugrás a tartalomra

Azok a (koleszos) szép napok

2012.09.06
12:36
445 diák lakja a szabadkai Középiskolások Diákotthonát ebben a tanévben
445 diák lakja a szabadkai Középiskolások Diákotthonát ebben a tanévben. Az intézmény a legtöbb férőhellyel rendelkező kollégium a tartományban. Vajdaság egész területéről és Szerbiából is érkeztek tanulók a diákotthonba. Egyesek a biztonság, mások a fegyelem, de akadnak olyanok is, akik a barátkozás miatt örülnek, hogy kollégiumban lakhatnak. A most negyedikes Turuc Roxána pozitívan gondol az eddigi kollégiumi élményeire: „Én topolyai vagyok, sokan kérdezték, hogy miért nem utazom, de így több a lehetőség, több dolgot kipróbálhatok.”



Az intézmény igazgatója szerint oda kell figyelni arra, hogy a gyerekeknek a tanulás mellett megadják a szórakozási lehetőségeket is. „Szülőknek biztonságot ígérni, másrészről otthonos körülményeket teremteni, és itt bizonyos rend és fegyelem mellett kell élni” – hangsúlyozta az igazgató. A szabadkai Középiskolások Diákotthonát teljesen felújították, idén tavasszal új szárnyat kapott a kollégium. Így 115 diákkal többet tudnak elszállásolni az épületben.
Szabadka
középiskolások diákotthona

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.