Ugrás a tartalomra

Fellobbant a közös adventi koszorú első gyertyája Adán

2022.11.27
11:02
2022.11.27
17:04
Forrás
Pannon RTV
A hagyományokhoz híven fenyőágakból kialakított és karácsonyi gömbökkel, dekorációkkal díszített adventi koszorún gyújtották meg az első adventi gyertyát Adán.

Immár második alkalommal lakossági összefogással készült el a település köztéri adventi koszorúja.

A hideg ellenére is sokan voltak kíváncsiak az eseményre. Idősek és fiatalok egyaránt fontosnak tartották, hogy részt vegyenek a közös gyertyagyújtáson. Berta Flóra, Ada: „Az adventot mi úgy ünnepeljük, hogy vasárnap este általában összegyűlik a család, mert egész héten mindenki megy a dolgára, van, aki tanul, van, aki dolgozik, de ekkor összegyűlik a család és meggyújtjuk együtt a gyertyát.”

A lakossági összefogásból megvalósult és a helybeli Nagypál Noémi és csapata által készített adventi koszorú mellett, idén immár élethű Betlehem is helyet kapott a Szentháromság templom előtti téren. Birkás János, Ada: „Nagyon örülünk neki, és reméljük, hogy nem is fogják bántani, kibírja ezt az időszakot, ezért szurkolunk. Jó lenne, ha ez így minden évben megismétlődne.”

Az eseményen az adai Aranykapu Művelődési Egyesület tagjai mutattak be ünnepi műsort.

Advent első vasárnapjával az új egyházi évet is kezdjük, vagyis ez az időszak a karácsony felé való haladás - mondta el Szungyi Károly adai plébános. „Nagyon sokszor abba a veszélybe keveredünk és élünk is, hogy a sok program, a színes tevékenységek, készülődés, sürgés-forgás mellett megfeledkezünk a lényegről. Márpedig a lényeg az, hogy szívünkben is szállást kell készítenünk a megszülető Megváltónak.”

A második adventi gyertya meggyújtása az adai Szentháromság Gyermekkórus közreműködésével, valamint a templomban tartandó születésnapi és Mikulásváró hangversennyel fog zajlani.

Ada
advent
adventi koszorú
Szungyi Károly
első vasárnap

Most

16:51, Frissítve: 17:35

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
14:43, Frissítve: 16:58

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.