Ugrás a tartalomra

Feltámad a topolyai fürdőközpont?

2012.09.25
17:39
Arab befektető érdeklődik a topolyai Vénusz fürdőközpont iránt - ezt a hírt a város vezetői nem cáfolták, de nem is erősítették meg
Arab befektető érdeklődik a topolyai Vénusz fürdőközpont iránt - ezt a hírt a város vezetői nem cáfolták, de nem is erősítették meg. A fürdő a 2000-es évek után ment tönkre. Négy éve az önkormányzat egy dinárért árulta, de egy vevő sem jelentkezett. A topolyai Vénusz fürdőkomlexumot a helyi járulékból építették fel még a 80-as években. Annyi pénzért, mint a magyarkanizsai gyógyfürdőt. A mai látvány viszont lesújtó. Míg Magyarkanizsát fürdővárosnak nevezik, addig Topolyán a központban szégyenkeznek mindazok, akik csak elsétálnak a Sportközpont mellett.



Az ablakokat az éjjel törték be, hiába az őr, a fiatalok ezúttal is gyorsabbak voltak. A héten egyébként ismét betörtek az épületbe, és a még megmaradt szivattyúkat vittek el ismeretlenek. Az esetet a rendőrség is vizsgálja. A bejárat előtt ürülék, már csak erre használják a szebb időket is megélt gyógyvizes fürdőt. A szögesdrót és a tábla is jelzi, hogy tilos a belépés. A topolyaiak hisznek benne, hogy a település lehet még fürdőváros. Olimpiai medence, gyógyfürdő, szauna, edzőterem, tekepálya, étterem. Ez mind működött valamikor a Vénusz sportközpontban. Azt, hogy valóban arab befektetők érkeznének Topolyára, senki sem erősítette meg.
Topolya
Vénusz
fürdőközpont

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.