Ugrás a tartalomra

Fennállásának 50. jubileumát ünnepli a törökfalui Szent Gellért-templom

2022.09.24
12:15
2022.09.24
16:12
Forrás
Pannon RTV
Fennállásának 50. évfordulóját ünnepli a törökfalui Szent Gellért-plébániatemplom. Az esemény alkalmából ünnepi műsorral készültek a szervezők.

A helyi Százszorszép Művelődési Egyesület adott otthon az ünnepi műsor keretében fellépő kelebiai Tarabuka családi kórus előadásának.

Az évfordulóra elkészült a Molnár József által írt a Szent Gellért-templom múltjáról, jelenéről szóló kiadvány. A kötet több mint 30 év kutatói munka eredménye. Az 500 példányszámban megjelent kötethez a helyi lakosság is hozzájárult, hiszen visszaemlékezéseik és fényképeik által telt meg tartalommal.

„Törökfaluról nincsen, a templomról meg végképp nincsen semmilyen írásos formában kiadott kiadvány, csak az interneten keresztül. Most decemberben látom, hogy bejutott a Vajdasági Értéktárba is a templom és így lassanként kezdtük összegyűjteni."

Kormányos Zoltán tíz éve szolgál papként a Szent Gellért vértanú püspök nevét viselő istenházában. Az elmúlt időszakban rekonstrukciós munkálatok sokasága valósult már meg támogatások segítségével.

„Már a második évben is, akkor még a plébániaépület a paplakkal, majd aztán fokozatosan, ahogy voltak különböző községi illetve tartományi pályázatok, amiket sikerült megnyerni, úgy maga a templom is megújult. Kívülről is újra lett meszelve, a cserép is ki lett cserélve."

Ahhoz, hogy a magyarság megmaradása és fejlődése továbbra is biztosítva legyen a városi és falusi közösségekben egyaránt, nélkülözhetetlen, hogy a népszámláláson megvalljuk magyarságunkat - mondta Fremond Árpád. Ezzel biztosíthatjuk jövőnket és ezzel hívhatjuk fel a figyelmet arra, hogy összetartozunk, és itt vagyunk - tette hozzá a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője.

„Fontos, hogy most itt a népszámlálás során mindenki megvallja a nemzeti hovatartozását, illetve fontos az, hogy nyilatkozzanak az emberek arról is, hogy ők a katolikus valláshoz, vagy esetleg más valláshoz tartoznak. Erre külön a biztosoknak rá kell kérdezni, nem kötelező válaszolni ezekre a kérdésekre, viszont mi arra buzdítunk mindenkit, hogy bátran vallják meg a magyarságukat is és vallják meg vallási hovatartozásukat is. Fontos ez a megmaradásunk szempontjából."

A 800 fős hívőközösséget összetartó törökfalusi Szent Gellért-plébániatemplom az egész hétvégén ünneplőbe öltözve várja a falu lakosságával együtt ünnepelni vágyó hívőket.

 

 

 

Szent Gellért-templom
Százszorszép Művelődési Egyesület
Kormányos Zoltán
Fremond Árpád

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.