Ugrás a tartalomra

Jelentős bevételre számít a mezőgazdasági földterületek bérbeadásából a szabadkai önkormányzat

2020.12.03
14:42
2020.12.03
16:46
Forrás
Pannon RTV
Szabadka Város Képviselő-testületének ülésén nyolc napirendi pontot vitattak meg.

Az ülésen a legnagyobb vitát az első napirendi pont váltotta ki, amely a mezőgazdasági földterületek bérbeadásáról szóló határozat volt. Idén 7100 hektár mezőgazdasági földterületet adnak bérbe. Ebből a területből 279 mezőgazdasági termelő és állattenyésztő előbérleti jog alapján juthatott földterületekhez. Az ellenzék a határozat meghozatalának késését bírálta. A hatalmi pártok képviselői szerint ugyanakkor okkal történt késés. Veljko Vojnić, szabadkai önkormányzati frakcióvezető, SZHP: „A késés kizárólag objektív okokból történt, elsősorban a járvány miatt, továbbá a választások miatt, amit a szerbiai köztársasági parlament elnöke írt ki, ezzel gyakorlatilag megszűnt az előző bizottság megbízatása, amely ennél fogva nem tudta befejezni a megkezdett munkát. Szabadka Város Képviselő-testülete új bizottságot kellett, hogy megalakítson és elfogadjon. Amint az új bizottság megalakult, kérte a program elfogadását.”

A Vajdasági Magyar Szövetség részére kiemelt fontosságú volt a mezőgazdasági földterületek bérbeadásáról szóló határozat, amelyet az ülésen el is fogadtak - mondta Nágel János, a párt önkormányzati frakcióvezetője. „A megmaradt közel 2000 hektáros földterület majd nyilvános árverésen fog bérbeadásra kerülni, valószínűleg a következő év tavaszán. Szabadka Városa jelentős bérleti díjat fog kapni, a most elfogadott program alapján évi 63 millió dinár összegre számítunk. Azokkal a mezőgazdasági földterületekkel egyetemben, amelyek már hosszútávú bérletre előbb ki lettek adva mezőgazdasági termelőknek, közel 100 millió dinár lesz az éves bevétel.”

Napirendre került még a városi idegenforgalmi szervezet alapításáról szóló rendelet módosítása is. Emellett a Dr. Rehák László Alap 2020-as évi működési tervének első módosítását is jóváhagyták a képviselők. Személyi kérdésekről is döntöttek, például megválasztották a Palicsi Állatkert régi-új igazgatóját. Szabadka Város Képviselő-testülete az év végéig még egyszer ülésezni fog, amelyen a város 2021-es költségvetése is napirendre kerül majd.

Szabadka
VKT
ülés
állami földek
bérbeadás
Nágel János
Veljko Vojnić

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.