Ugrás a tartalomra

Karácsonyi vásárt tartottak Temerinben

2023.12.25
10:00
2023.12.25
16:02
Forrás
Pannon RTV
A Temerini Kókai Imre Általános Iskola diákjai a karácsonyi vásár mellett egy alkalmi műsorral is kedveskedtek a résztvevőknek.

Az általános iskolában több mint egy évtizede szerveznek karácsonyi vásárt a diákok. A gyerekek sajátkezűleg elkészített dísztárgyakkal, finomságokkal, illetve karácsonyhoz kapcsolódó ajándékokkal készültek.

Verebélyi Lea, Temerin: „Nagyon szépen tudok rajzolni meg festeni. Ezt a mamámtól örököltem. Mindenféle temperám és ceruzám van és ennek segítségével a saját ötleteim szerint rajzoltam. Engedtem, hogy a fantáziám szárnyaljon.”

Varga Anna, Temerin: „Nagyon sok mindent árulunk, mézeskalácsot, dekorációt, képeslapokat, meg sós kiflit is árultunk, de azt már eladtuk.”

A vásárt egy alkalmi műsor előzte meg, ahol szavaltak, zenéltek, énekeltek, illetve betlehemeztek a temerini diákok.

Gergely Tünde, tanárnő: „A betlehemi játékról at kell tudni, hogy az Erasmus program keretein belül készítettük el ahol a budakeszi iskolával egyetemben működünk és azt kell, hogy mondjam, hogy a gyerekek nagyon lelkesen készültek és nagyon fontosnak tartották ők is azt, hogy ezt a kis műsort bemutassuk itt az egész iskola számára.”

A Temerini Kókai Imre Általános Iskolának öt testvériskolája van Magyarországon, melyek közül a Budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziummal közösen vesznek részt az Erasmus Plus programban.

Sziveri Béla, a temerini Kókai Imre Általános Iskola igazgatója: „A lényege az, hogy minden hónapban valamit csinálunk. Maga az egész program a néphagyományok, a népköltészet, a hagyományos ételek elkészítése, hagyományos szokások, tehát ez egy nagyon szép kezdeményezés és ezért is vállaltuk el, hogy közösen csináljuk ezt a két iskolával.”

A gyerekek az eladott portékáikból befolyt összeget osztályonként fogják majd eldönteni, hogy milyen célra fordítják majd.

vásár
Temerin
iskola

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.