Ugrás a tartalomra

A közösségnek kezet kell nyújtania a rászorulóknak

2023.12.12
17:54
2023.12.12
18:01
Forrás
Pannon RTV
Óbecse községben 602 11 év alatti gyerek él mélyszegénységben, ők a napokban Mikuláscsomagot kapnak a Gyermekbarátok Egyesületének köszönhetően.

A csomagok szerbiai és külföldi adományozóknak és intézményeknek köszönhetően készülhettek el. Az ajándékozás ma kezdődött a 3. helyi közösségben. A szervezet immár több mint húsz éve rendszeresen megajándékozza a hátrányos helyzetű gyerekeket édességgel, ruházattal, tanfelszereléssel.

Šormaz Izabella, elnök, Gyermekbarátok Egyesülete, Óbecse: „Az egyesületünk valójában a tágabb értelemben vett inklúzióért, a befogadó társadalomért száll síkra, ami elsősorban azt jelenti, hogy a közösségnek kezet kell nyújtania ilyen esetben a problémák megoldására, de az egyének is, akik ebben a nehéz helyzetben vannak, muszáj, hogy vállaljanak egyéni felelősséget, ez az egyedüli út. Mi idén azokat szülőket is felkértük, akik bent vannak a szociális-pedagógiai programunkban és fel vannak karolva, hogy ők is vigyázzák meg a gyerekek kinőtt holmiját és ajándékozzák oda a többi rászorulónak. Ezzel hozzájárultunk a környezetvédelemhez és a tisztálkodási szokások megőrzéséhez.”

Óbecse
Mikulás

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.