Ugrás a tartalomra

Még egy hétig lehet jelentkezni az állami földek bérlésére Magyarkanizsán

2021.01.13
12:10
2021.01.13
12:21
Forrás
Közlemény
Az állami földek bérbeadására vonatkozó első köri nyílt felhívás január 20-án 12,00 órakor zárul Magyarkanizsa községben.

Az érdekeltek a terepen is megtekinthetik a bérbe adandó állami parcellákat január 18-án, előzetes telefonos jelentkezés útján, a 063-307824-es számon. A hivatalos hirdetmény a helyi önkormányzat hivatalos honlapján, a www.kanjiza.rs is megtekinthető, ahol minden információ elérhető, illetve személyesen is lehet érdeklődni a Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal Gazdasági és helyi gazdaságfejlesztési főosztályán. Valamivel több mint 2034 hektár állami föld került meghirdetésre tizenöt éves bérleti futamidőre.

A 2020-аs évben az állami földek bérbeadási folyamatának egyszerűsítésé érdekében a szerb Mezőgazdasági Minisztérium Földhivatala kifejlesztett egy elektronikus nyilvános pályázásra vonatkozó webalkalmazást, amely lehetővé teszi valamennyi érdekelt mezőgazdasági termelő számára, hogy elektronikus úton vehessen részt az állami mezőgazdasági földterületek bérbeadására vonatkozó nyilvános pályázaton. A webalkalmazás a következő linken érhető el: upz.minpolj.gov.rs/sadrzaj/

állami
földek
Magyarkanizsa
bérbeadás

Most

16:51, Frissítve: 18:19

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.