Ugrás a tartalomra

A pluszpénz meggyógyította a pancsovai sofőrök többségét

2019.09.07
11:08
2019.09.07
11:16
Forrás
Tanjug
Visszatért a munkába a pancsovai utasszállító vállalatnak az a 32 buszsofőrje, aki szeptember eleje óta hivatalosan betegszabadságon volt.

Az alkalmazottakkal sikerült megegyezni, így a pancsovai ATP járművei hétfőtől ismét a megszokott menetrend szerint közlekednek - mondta Bojan Bojanić igazgató. A megegyezés alapján a sofőrök összesen 40 ezer dinár segélyt kapnak az év végéig, szeptembertől 10 ezret minden hónapban. A helyi utasszállító vállalatnál összesen 41 sofőr ment betegszabadságra a hónap elején, azután hogy nem kaptak választ a béremelésre vonatkozó kérelmükre. Az ígért támogatás 32 alkalmazottnak segített a gyógyulásban, de 9 sofőr továbbra is gyengélkedik.

Pancsova
buszsofőrök
sztrájk

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.