Ugrás a tartalomra

Táncelőadás, könyvbemutató, kiállítás, operaest Magyarkanizsán

2022.10.20
11:30
2022.10.20
17:47
Forrás
Pannon RTV
A község-napi rendezvénysorozat szervezői egészen szombatig színes programokkal készülnek.

A József Attila Könyvtárban bemutatták az eddig megjelent Magyarkanizsa történetét, történelmét bemutató köteteket, amik a Délvidék Kutató Központ gondozásában jelentek meg.

Forró Lajos, a Délvidék Kutató Központ alelnöke: "Szeretnénk beszámolni arról a munkáról, amit a Délvidék Kutató Központ végez évek óta. Ehhez tartozik az emlékház, különböző szobrok készítése, de elsősorban a kiadványokról fogunk beszélni. Ebből sem hoztunk mindent, hiszen nagyon sok kiadványunk van, egy néhányat próbálunk most fókuszba tenni, a legújabb kötetekről lesz szó."

Az est folytatásában a Művészetek Házában egy egyfelvonásos kortárs táncelőadást mutattak be, Esumi és Asao címmel. Az előadás 2017-ben elnyerte a II.RS9 Független Színházi Fesztivál fődíját.

Kalmár Ákos, rendező: "Tulajdonképpen ez egy szerelmi történet, nagyon gyönyörű jelképes képi beszéddel. Nekem csak az volt a kérésem, hogy én szívesen nekiugrok a dolognak, csak egy szó nem fog belőle elhangozni, tehát úgy van dramatizálva a történet, hogy mindent a mozgás, a zene, a maszkokon keresztül próbálunk megjeleníteni."

A művészetek kedvelői az elkövetkező napokban sem maradnak program nélkül, ugyanis lesz még koncert, kiállítás-megnyitó, könyvbemutató és operaest is.

tánc
könyvbemutató
községnap
Magyarkanizsa

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.