Ugrás a tartalomra

Topolya: Maratoni ülésen fogadták el a jövő évi költségvetés-tervezetet (videó)

2015.12.29
11:02
Elfogadták a 2016-os évre vonatkozó költségvetés tervezetét a topolyai Községi Képviselő-testület ez évi utolsó ülésén
Elfogadták a 2016-os évre vonatkozó költségvetés tervezetét a topolyai Községi Képviselő-testület ez évi utolsó ülésén. Az ideihez képest 4 százalékkal emelkedik a jövő évi büdzsé, amelynek tervezete az Állami Számvevőszék 2014-re vonatkozó jelentése alapján készült. Topolya Község valamivel több mint 1 milliárd 140 millió dinárral gazdálkodhat a következő évben, ehhez hozzáadódik még 44 millió dinár egyéb forrásokból, így a teljes keret 1 milliárd 184 millió dinár. Az ülésen egy új Mezőgazdasági és Falufejlesztési Költségvetési Alap létrehozásáról is döntöttek, valamint arról is, hogy a község egy személygépkocsit adományoz a helyi rendőrállomásnak.A törvények szerint a jövőben a helyi közösségek nem végezhetnek kommunális tevékenységet, így a kommunális tevékenységről szóló határozat módosítását és bővítését is ezzel összhangban fogadták el. Plohl Edvin, a testület elnöke sikeresnek ítélte a testület egész évi tevékenységét. A 2016-os év célja a fejlesztések és a megkezdett projektek megvalósítása Topolyá



Edvin, elnök, KKT, Topolya: "Iskoláknak a fűtési rendszerét, vagy tornatermét felújítani, kerékpárutakat építeni, valamint a hotel épületét, amit sikerült a 2015-ös évben megvásárolni, abba belefektetni. Elkezdődött a színháznak a renoválása. A jelenlegi tervek szerint, ha nem jövőre, akkor legkésőbb 2017 elején be lesz fejezve. Tehát én azt hiszem, hogy elindult egy olyan fejlődés, vagy egy olyan útra tértünk, amely jó irányba fog haladni."
Topolya
kkt

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.