Ugrás a tartalomra

A topolyai közigazgatási hivatalban tizenkilenccel kevesebben dolgoznak a megengedettnél (Választások 2016, videó)

2016.03.11
12:54
A topolyai községi képviselő-testület ülésén elfogadták az alkalmazottak maximális létszámára vonatkozó határozati javaslatot
A topolyai községi képviselő-testület ülésén elfogadták az alkalmazottak maximális létszámára vonatkozó határozati javaslatot. A községi közigazgatási hivatalban tizenkilenccel kevesebben dolgoznak a törvényileg előrelátottnál. Az év végéig meghosszabbított létszámstop miatt ez nem is fog változni.Nincs létszámfelesleg a topolyai önkormányzat szerveiben. A községi közigazgatásban a megengedettnél is kevesebben dolgoznak. A közigazgatás és a községi alapítású közvállalatok és intézmények foglalkoztatottjainak száma 353 lehet. A községi közigazgatási feladatokat a törvényben előírt nyolcvan alkalmazott helyett 61-en látják el Topolyán. A létszámstop miatt nem vehetnek fel szakembereket.Szedlár Péter, jegyző, községi közigazgatás, Topolya: „Egy környezetvédelmi felügyelőnk van, ami azt hiszem, hogy nagyon kevés. Nem hogy kevés, hanem egyszerűen létezhetetlen így dolgozni. És aztán mindegyik osztályon, például a pénzügyi osztályt szeretném említeni, ahol a pénzügyesek csinálják az össz jogi aktusokat, jogászuk nincs.”A topolyai kkt ülésén napirenden szerepelt a községi választási bizottság kinevezése. A kezdeti felállás óta ugyanis néhány képviselő frakciót vá



Edvin, elnök, kkt, Topolya: „Legújabban a Szociális Igazságosság - Milan Ćatić képviselői csoport bővült ki négy ligás képviselővel, így most ők összesen heten vannak. A községi képviselő-testület összetétele ilyen módon kihatással van a községi választási bizottság összetételére.”A topolyai községi képviselő-testület ülésén határozatot fogadtak el külső könyvvizsgáló alkalmazásáról a 2015-ös évi zárszámadáshoz.
Topolya
kkt

Most

16:51, Frissítve: 17:54

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
14:43, Frissítve: 16:58

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.