Ugrás a tartalomra

Ülésezett Kishegyes Község Képviselő-testülete

2023.12.22
14:21
2023.12.22
16:55
Forrás
Pannon RTV
Elfogadták a 2024-es költségvetést. A büdzsét 1,2 milliárd dinárra tervezték.

Az elképzelések szerint ennek több mint 50 százalékát kapitális fejlesztésékre fordítanák.

Sándor István, alpolgármester, Kishegyes: „Már évek óta tart, illetve húzódik a kanalizáció kiépítése Kishegyes község területén. A főhálózat kiépítését követően 2023-ban megkezdődött a másodlagos, illetve harmadlagos hálózat kiépítése is. Ez Bácsfeketehegyen ezekben a pillanatokban is zajlik és mintegy 560 millió dinár lesz erre előreirányozva, a jövő évre vonatkozóan és hogy a bácsfeketehegyi fejlesztés is megvalósuljon, majd pedig Szikics és Kishegyes fejlesztése is folytatódjon.”

Kishegyes
KKT

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.