Ugrás a tartalomra

Ünnepi ülést tartott az adai Községi Képviselő-testület

2018.07.02
14:27
2018.07.02
16:04
Forrás
Pannon RTV
A díszülésen nyolc díjat osztottak ki azoknak, akik valamilyen területen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, illetve sokat tettek az adai közösségért.

Az ünnepi ülés zenés megnyitója után következett a díjak kiosztása. Pro Urbe-díjban részesült Török Tilla és zenekara, helytörténeti jellegű munkájáért Életmű-díjat kapott Baranyi István, Lajkó Tamást pedig Juventus Pro Urbe-díjjal tüntették ki. Lajkó a számítástechnika területén nyújtott kiemelkedő teljesítményt.

Lajkó Tamás, tanuló: „A kemény munka meghozta a gyümölcsét. Nemcsak a tudásom és tapasztalataim szempontjából, hanem most díjat is kaptam emiatt.”

Bilicki Zoltán, Ada polgármestere öt személynek adományozott köszönőlevelet. Fehér Nórát elsősorban jótékony tevékenységéért tüntették ki.

Fehér Nóra, zenész: „Az idén, 2018-ban harmadik alkalommal szervezek decemberben jótékonysági koncertet. Az első 2016-ban volt. Akkor az adományokból befolyt összeget az adai Szarvas Gábor Könyvtárnak adományoztam.”

Búcsú Attila, az adai Községi Képviselő-testület elnöke elmondta, hogy minden évben pályázatot írnak ki, annak kapcsán, hogy kiket díjazzanak az ünnepi ülésen.

Búcsú Attila, elnök, KKT, Ada: „Ezt a pályázatot bírálja el a pályázati bizottság. Ők javasolják a Községi Képviselő-testületnek azokat személyeket, akik méltók arra, hogy nyilvános elismerésben részesüljenek.”

Az idei ünnepi ülésen egyebek mellett képzőművészeket, zenészeket, sportolókat, helytörténészeket és a közösségért tenni vágyó személyeket is díjaztak.

Ada
Községi Képviselő-testület
Lajkó Tamás
Bilicki Zoltán
Fehér Nóra
Búcsú Attila

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.