Ugrás a tartalomra

Csallóközi Eszter: A magyar kormány továbbra is támogatja a gazdaságfejlesztési programot

2020.05.29
14:12
2020.05.30
09:08
Forrás
Pannon RTV, Közügyek
A magyar kormány továbbra is támogatja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot - jelentette ki a Közügyek műsorában Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja.

Csallóközi Eszter a Pannon RTV Közügyek című hírháttérműsorában kiemelte, a koronavírus utáni periódusban a támogatás talán még nagyobb jelentőséggel bírhat, mint korábban. Hamarosan eredményeket is hirdethet a Prosperitati Alapítvány és már zajlanak a megbeszélések a program folytatásáról  - húzta alá Magyarország szabadkai főkonzulja.

„A magyar kormány továbbra is támogatja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot. Továbbra is támogatja a határon túli magyarság szülőföldön való boldogulását és erősödését. Ennek a programnak talán jelen helyzetben, a válság után még nagyobb jelentősége van, ha egyáltalán lehet ilyet mondani, hogy lehet még nagyobb jelentősége, mint a korábbi időszakban. Amit el tudok mondani konkrétumot, az az, hogy a gazdaságfejlesztési program keretein belül a lezárt kis értékű pályázatokban két héten belül döntés fog születni és a színfalak mögött további komoly tervezési munkálatok zajlanak a Prosperitati Alapítvány, Pásztor elnök úr és a külügyminisztérium között.”

Csallóközi Eszter
támogat
gazdaságfejlesztés
program
Szabadka
főkonzul
főkonzulátus
magyar kormány

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.