Ugrás a tartalomra

Háromból két kérdésben tudtak megegyezni a parlamenti pártok

2024.04.02
09:56
2024.04.02
14:46
Forrás
Szerbiai RTV
Nem sikerült teljes egészében megegyezniük a parlamenti pártoknak a választásokkal kapcsolatos kérdésekről.

A parlamenti kollégiumot Ana Brnabić hívta össze, hogy megtárgyalják az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának javaslatait, amelyek a választási körülmények javítására vonatkoznak. Az ellenzék három feltételt szabott a kormánypártok számára, ebből kettőben meg is tudtak egyezni. Ezek alapján a választói névjegyzék felülvizsgálatát és ellenőrzését egy független testület végezné, valamint a közmédia minden politikai szereplő számára elérhetővé válna a következő időszakban. A harmadik pont, amiben nem tudtak megegyezni, arra vonatkozott, hogy az ellenzék azt kérte, hogy a helyhatósági választásokat Belgrádban és szerbia összes településén ugyanabban az időben, vagyis június másodikán tartsák.

Ezzel kapcsolatban Ana Brnabić kijelentette, ez elfogadhatatlan, mert egyeseknek erőszakkal lerövidítenék, másoknak pedig meghosszabbítanák a mandátumát. A megbeszélések szerdán 9 órakor folytatódnak.

Ana Brnabić
választások

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.