Ugrás a tartalomra

Konstruktív volt a szerb–török–bosnyák találkozó

2018.01.30
12:48
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
A találkozó egyik fő célja a balkáni népek közötti béke és stabilitás megőrzésének segítése volt.

Átfogó és konstruktív volt a hétfői háromoldalú isztambuli találkozó, amelyen Aleksandar Vučić szerb államfő, Recep Tayyip Erdogan török elnök és Bakir Izetbegović, a háromtagú boszniai államelnökség bosnyák tagja vett részt - nyilatkozta Ibrahim Kalin, a török elnöki hivatal szóvivője. A találkozó egyik fő célja a balkáni népek közötti béke és stabilitás megőrzésének segítése volt, hangsúlyozta Kalin. Elmondása szerint az ülésen megvitatták a politikai, gazdasági és társadalmi kapcsolatokat, valamint az országok közötti beruházásokat és közös projekteket, amelyeket a Balkánon szeretnének megvalósítani. Törökország továbbra is fejleszteni és erősíteni fogja a kapcsolatot a Balkán országaival, elsősorban Szerbiával és Bosznia-Hercegovinával - tette hozzá a szóvivő. 

Aleksandar Vučić
Isztambul
szerb
bosnyák
török

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.