Ugrás a tartalomra

A megvalósult tervekről, programokról, költségvetésről az MNT ülésén

2020.02.21
16:06
2020.02.21
22:34
Forrás
Pannon RTV
Ülésezett a Magyar Nemzeti Tanács Szabadkán. Az MNT tagjai szavazattöbbséggel elfogadták a tanács 2019-re vonatkozó pénzügyi beszámolóját és zárszámadását.

A napirendi pontok között szerepelt egyebek között még több intézmény pénzügyi- , munka- , vagy programtervének véleményezése, illetve jóváhagyása.

A Magyar Nemzeti Tanács 12. rendes ülésén megvitatták az elmúlt évben megvalósított terveket és programokat, illetve beszámoltak arról is, miként alakult tavaly a tanács költségvetése. Az MNT 2019. évi költségvetése több mint egymilliárd százhárommillió dinár volt. A költségvetés bevételi oldala mintegy 72 százalékban valósult meg a tervezetthez képest.

Jerasz Anikó, elnök, Végrehajtó Bizottság, MNT (Magyar Összefogás): „A költségvetésünk kiadási oldala 504 millió 475 ezer 105 dinár. A bevételi oldal a kiadási oldaltól 288 millió 317 ezer 581 dinárral kevesebb, amely a programok nem naptári évhez köthető megvalósulásából adódó különbség, és ez a összeg a 2020-as évi költségvetésben, a 2019-es évi fel nem használt eszközök elnevezés tétel alatt található majd meg.”

Zsoldos Ferenc, a Magyar Mozgalom képviselője pozitívumként említette az MNT programjainak folyamatosságát és azoknak a bővítését. Hozzátette ugyanakkor, hogy leginkább a tájékoztatás és a nyelvhasználat területén jelentkeznek hiányosságok: „A stratégiai tervezés úgy látom, hogy eltűnt az MNT életéből. Tudom, hogy benne volt a tavalyi évben, meg benne van az idei évben a terveknek az elkészítése, de erről én még nem látok semmit sem. Nem értem, hogy ez miért lassult le. Ez legalább két évtizeden keresztül adóssága volt a délvidéki magyarságnak, hogy nem voltak stratégiái, mert, hogy ad hoc fejlesztések valósultak meg. Aztán lettek stratégiák, de aztán ezek elhalványultak.”

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke hangsúlyozta, a tanács által tovább vitt koncepciók és az eszközölt finomítások jelzik, hogy az MNT stratégiában gondolkodik: „Az, hogy stratégiában gondolkodik a Magyar Nemzeti Tanács, nem hiszem, hogy megkérdőjelezhető. Ha arra gondolok, hogy 2014-ben jött létre Magyarországon a Magyar Nyelvstratégiai Intézet és azt vártuk, hogy a nyelvi tervezés és a hivatalos nyelvhasználati összefüggéseket, hogyan tudjuk használni, hogy egységes Kárpát-medencében tudjunk gondolkodni a nyelvhasználat és a nyelvi tervezés terén, ez nem úgy valósult meg. Hamarosan leteszünk olyan dokumentumokat az asztalra, amelyek alapján már komolyan tudunk erről vitázni, hiszen az idei tervben ezek már szerepelnek.”

Az ülésen egy vitát követően az MNT elfogadta a Pannónia Alapítvány 2019. évi munka- és pénzügyi beszámolóját is. Bodzsoni István, a Pannónia Alapítvány igazgatója kiemelte, sikerült felszámolni az eddigi adósságokat, befejeződtek a Pannon Médiaház körüli munkálatok, valamint a Pannon RTV műsorszolgáltatása is bővült. Az ülésen szó esett még több, más vajdasági magyar intézmény működési és pénzügyi tervéről is.

Hajnal Jenővel a Közügyek című műsorunkban Loboda Árpád beszélgetett.

Magyar Nemzeti Tanács
Jerasz Anikó
Hajnal Jenő
Zsoldos Ferenc

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.