Ugrás a tartalomra

Növelni a magyarok részarányát a bíróságokon és az ügyészségeken

2023.01.28
11:21
2023.01.28
15:54
Forrás
Pannon RTV
Maja Popovićtyal, Szerbia igazságügyi miniszterével találkozott dr. Pásztor Bálint.

A VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője mellett az egyeztetésen részt vett Kovács Elvira, a párt alelnöke és Nyilas Mihály, Szerbia igazságügyi államtitkára is. Dr. Pásztor Bálint közösségi oldalán azt írta, Belgrádban a hamarosan a parlament napirendjére kerülő igazságügyi törvénycsomagról beszéltek. Kitértek a kisebbségek részaránya növelésének konkrét módozataira a bíróságokon és ügyészségeken is.

A bejegyzésben az is olvasható, hogy Dr. Pásztor Bálint Egyeztető Tanácsot tartott a szabadkai Városi Képviselő-testület következő ülését előkészítendő, majd délelőtt részt vett az Újvidéki Egyetem Tanácsának ülésén, a minisztériumi tárgyalást követően pedig Zentára ment, ahol a magyar kultúra napja központi ünnepségén vett részt.

Dr. Pásztor Bálint, köztársasági parlamenti frakcióvezető, VMSZ: „Katasztrofális a magyarságnak az aránya a bíróságokon és az ügyészségeken, más kisebbségek esetében is ez így van. Ezért kell ezeket a lépéseket megtenni. Maguk a törvények pedig szintén majd előirányoznak olyan általános jellegű megoldásokat, amelyek alapján a konkrétumokat ki lehet, és ki kell dolgozni. Nevezetesen az szerepel a törvényjavaslatokban, hogy a bírák és az államügyészek kinevezésének a folyamatában számot kell vezetni a nemzetiségi arányokról, a nemzeti kisebbségekhez tartozók megfelelő képviseletéről és azoknak a nyelveknek az ismeretéről, amelyek egy-egy bíróság vagy pedig ügyészség területén hivatalos használatban vannak.”

Dr. Pásztor Bálint
Maja Popović
Kovács Elvira
Nyilas Mihály

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.