Ugrás a tartalomra

A vajdasági magyarságnak erős érdekképviseletre van szüksége

2023.12.08
17:28
2024.04.17
13:32
Forrás
Pannon RTV
Ahhoz, hogy a fejlesztéseket folytatni tudják, fontos, hogy a magyarságnak erős érdekképviselete legyen, úgy tartományi, mint köztársasági szinten, ezért fontos a december 17-ei választásokon való részvétel - hangsúlyozták a VMSZ képviselőjelöltjei.

Bácskossuthfalván, Bajsán és Gunarason mutatkoztak be a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi és köztársasági képviselőjelöltjei. Az eseményen elhangzott, ahhoz, hogy a településeken megvalósult fejlesztéseket folytatni tudják, fontos, hogy a magyarságnak erős érdekképviselete legyen, úgy tartományi, mint köztársasági szinten, ezért fontos a december 17-i választásokon való részvétel.

Bácskossuthfalvára az elmúlt négy évben 171 millió dinár támogatás érkezett, valamint a Prosperitati Alapítvány által további 140 millió dinár, azaz összesen 311 millió dinár. Egyebek mellett fejlesztették a fürdőt, szépül a központ, a Magyar Kormány pedig a színház tetőszerkezetének javítására hagyott jóvá 25 millió forint támogatást - hangzott el az Echo Gyermek- és Ifjúsági Központban megtartott lakossági fórumon.

Deli Andor, EP-képviselő, Fidesz (VMSZ): „Olyan eredményeket tud a Vajdasági Magyar Szövetség maga mögött, amikre eddig nem volt példa a vajdasági magyar közösség történetében, és ez ugye tudjuk, hogy elsősorban Pásztor István munkásságához kötődik, és ezt a megkezdett munkát folytatni kell, tehát nem hagyhatjuk félben, nem maradhat félben, és ebből kifolyólag, hogy ez folytatni tudjuk, ehhez kell az, hogy közösen összefogva december 17-én mindannyian menjünk választani, szavazni.”

Bajsán az elmúlt évek legnagyobb befektetése a medence újjáépítése volt, amely hamarosan gyereknek való tartalmakkal is bővül.

Fazekas Róbert, tartományi parlamenti képviselőjelölt, VMSZ: „Azt gondolom, hogy érdekképviselethez csak úgy tudunk jutni, hogyha horizontálisan képviselve vagyunk, tehát a tartományban és a köztársaságban ott vagyunk, és rá tudunk mutatni azokra a problematikákra, amelyek valóban az ott élőket érintik, és oda aztán eszközöket is tudunk juttatni azok megoldására. Gondolok munkahelyteremtésre, a különböző pályázati kiírásokra, amelyek jelenleg is vannak, és gondolok egyéb olyan szolgáltatásokra, amelyek egyébként nem jutnának el ezekbe a falvakba Topolya község vonatkozásában. Gondolom, hogy ez ugyan megoldott itt, az önkormányzat sokat tesz ezért, de csak úgy tudunk hatékonyak lenni, ha a helyi közösségtől, valóban a köztársasági szintig, mindenütt ott vagyunk.”

Gunarason a lakossági fórumnak helyet adó civil központ nagyterme is ékes példája a településen zajló fejlesztéseknek. A vajdasági magyar közösség érdekeit egyedül a Vajdasági Magyar Szövetség képviseli - hangsúlyozta Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke.

Kovács Elvira, alelnök, VMSZ: „A Vajdasági Magyar Szövetség listája az egyetlen önálló magyar és vajdasági lista, tehát csak a VMSZ képes arra, hogy mindössze egy nap leforgása alatt szükséges aláírások több mint kétszeresét, illetve a tartományi lista állításához szükséges aláírások több mint háromszorosát összegyűjtse mindössze néhány óra leforgása alatt. Ez azt mutatja, hogy a közösség mögöttünk áll, ugyanakkor nem szabad még hátradőlni, mert a választás eredményét csak az mutatja, a szavazatszám, amit azon a napon, december 17-én összegyűjtünk, és ezért kérünk mindenkit arra, hogy vegyen részt a választáson, és karikázza mindkét szavazólapon a hatost.”

A fórumokon a jelöltek elbeszélgettek a helyiekkel arról, hogy melyek az aktuális problémáik, és mi az, amit a jövőben fejleszteni szeretnének.

Választások 2023
Bajsa
Gunaras
Vajdasági Magyar Szövetség
VMSZ
Deli Andor
Fazekas Róbert
Prosperitati
Prosperitati Alapítvány
Pásztor István

Most

16:51, Frissítve: 18:19

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
14:43, Frissítve: 16:58

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.