Ugrás a tartalomra

William Hopkins-szal találkozott Kovács Elvira

2024.04.12
19:44
Egyebek mellett a Szerb Kormány és a Westminster Alapítvány a Demokráciáért között kötött egyetértési megállapodásról is szó esett.

William Hopkins-szal, a brit nagykövetség politikai titkárával találkozott ma Kovács Elvira a szerb parlament alelnöke. A témák között szerepelt az Európai Integrációs Bizottság működési módja és a jövőbeli tervek, valamint a Szerb Köztársaság helyzete az Európa Tanácsban, emellett beszéltek a szerb és brit parlamenti képviselők esetleges találkozóiról is.

Kovács Elvira kiemelte: a szerb kormány fókuszában az átláthatóság szerepel és, hogy közelebb hozzák a kormány munkáját az emberekhez. Hozzátette: fontos a párbeszéd folytatása az ellenzéki pártokkal a választási folyamatok javítása érdekében, különösképpen a közelgő önkormányzati választások miatt. A találkozón szó esett a Szerb Kormány és a Westminster Alapítvány a Demokráciáért között kötött egyetértési megállapodásról is, amelyet tegnap írtak alá.

A mai beszélgetőpartnerek egyetértettek abban, hogy a memorandum erősíti a szerb-brit parlamentáris kapcsolatokat és a demokratikus értékeket.

Kovács Elvira
William Hopkins

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.