Ugrás a tartalomra

Elmarad a mohácsi busójárás

2020.11.05
14:31
2020.11.05
15:37
Forrás
MTI
A súlyosbodó járványhelyzet miatt nem tartják meg a februárra tervezett busójárást Mohácson - közölte a Duna-parti város polgármestere.

Pávkovics Gábor (Fidesz-KDNP) közleményében azt írta, a rendezvény törlésével kapcsolatos döntését azt követően hozta meg, hogy egyeztetett a város képviselő-testületével és a busócsoportok vezetőivel. Mint fogalmazott, "a mindenkori szereplőkért, résztvevőkért, s a mohácsi farsangi tradíciók után érdeklődő közönségért érzett felelősségtől áthatva" határozott úgy, hogy a télűző-tavaszköszöntő népszokással összefüggésben semmilyen program nem lesz a településen.     

Kitért rá: Mohács vezetése úgy ítéli meg, hogy egy ilyen, több tízezernyi résztvevőt vonzó tömegrendezvény igen komoly egészségügyi kockázatot jelentene mind a város lakosságára, mind az ide érkezőkre nézve, emellett a fertőzés esetleges, nagyobb arányú elterjedése beláthatatlan következményekkel járhat. Ilyen veszélyeknek kitenni emberek százait, ezreit pedig igen komoly felelőtlenség lenne - írta.     A polgármester arra kérte az érintetteket, érdeklődőket, hogy a busójárás idejére városukba ne szervezzenek kirándulásokat, turistautakat. Hozzátette: a város vezetése reméli, hogy a világjárványt belátható időn belül sikerül megfékezni, s a 2022. évi busójárás megrendezése elől már elhárulnak az akadályok.  

Kedvező időjárás esetén a busójárás az elmúlt években napi 50-60 ezer embert vonzott a városba. Az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett, a helyiek által sokacnak, a köznyelvben sokácnak nevezett népcsoport által meghonosított farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először. A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.     

A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt. A sokacok hagyományait, népművészetét, mindennapjait tavaly nyár óta egy tájház is bemutatja Mohácson.

mohácsi
busójárás
elmarad
Duna-parti
török
UNESCO
kulturális
örökség

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.