Ugrás a tartalomra

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a szarajevói Magyar Polgárok Egyesülete

2023.09.23
08:24
2023.09.23
17:17
Forrás
Pannon RTV
A jubileumot több napos rendezvénysorozattal ünnepli a bosznia-hercegovinai magyar közösség. Pénteken Siflis Gordán Klára Magyarok a Miljacka partján – Irma asszony története című filmje az ünnepi eseménysorozat részeként került bemutatásra.

Nagy érdeklődés övezte a helyi magyar közösséget bemutató dokumentumfilmet. Az eseményen az is kiderült, hogy a Szarajevóban élő magyar közösség tagjai közül sokan rendelkeznek vajdasági gyökerekkel.

Szabó-Mehić Kornélia, tag, Magyar Polgárok Egyesülete, Szarajevó, Bosznia-Hercegovina: „A magyar egyesület a második otthonunk. Amikor összejövünk, magyarul beszélünk, ez nagyon sokat jelent számunkra. A lányunk is beszél magyarul, ő itt született, de arra törekedtem, hogy az első naptól kezdve mind a két nyelvet elsajátítsa, és nem csak a nyelvet, a kultúrát is, mert ahogy Irma is mondta, nem nehéz Szarajevóban magyarnak lenni.”

A film betekintést nyújt a ’90-es évek Szarajevójába, valamint az ott élő magyar közösség és az ottani egyesület életébe, működésébe. A film két év kutatómunkájának eredménye, amelyet a nemzetpolitikai államtitkárság Kőrösi Csoma Sándor program Szarajevóban tevékenykedő ösztöndíjasainak írásai ihlettek.

Siflis Gordán Klára, szerkesztő, riporter, rendező: „Nem csak a Szarajevóban élő magyar diaszpórát kellene szerintem megmutatni, hanem az összes külhoni magyart, és a diaszpórában élő külhoni magyarokat. A szarajevóiak talán most azért kiemeltek, fontosak, mert a két ország között is egy jó együttműködés van, Bosznia és Magyarország között, valamint kötődés van a vajdaságiak és a Szarajevóban élő magyarság között. Azt gondolom, hogy az a 30 év, amit itt a szarajevói magyar közösség, egyesület a legnehezebb, háborús időszakban végig élt, és megmaradt magyarként, egy biztosíték arra, hogy itt továbbra is lesz magyar közösség, magyar egyesület, és tovább él a magyar kultúra és magyar történelem.”

A jubileumi eseményen vajdasági vendégek is jelen voltak. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet évek óta szoros kapcsolatot ápol a Szarajevóban tevékenykedő magyar közösséggel – mondta Kormányos Katona Gyöngyi, az intézet igazgatója.

„A dokumentumfilmben is elhangzott, hogy már a legkisebbekkel is foglalkoznak, és mi is igyekszünk magyar könyveket eljuttatni Banja Lukára, illetve különösen Szarajevóba. Tehát gyermekkönyveket is, vagy azokat a kiadványokat, amelyek a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben is megjelennek, mert ezáltal nem csak a vajdasági magyar közösséget népszerűsítjük, hanem a vajdasági magyar kultúra mellett erősítjük a Boszniában, így a Szarajevóban élő magyar közösségeket is.”

Az eseménysorozat ma kultúrműsorral folytatódik a Boszniai Kulturális Központban, ahol a Kárpát-medence különböző részeiről érkező vendégek lépnek majd fel.

Magyar Polgárok Egyesülete
Szarajevó
Siflis Gordán Klára
Kormányos Katona Gyöngyi
VMMI

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.