Ugrás a tartalomra

Szijjártó: Közvetlen légijárat indul ősszel Budapest és Bangkok között

2024.03.19
10:45
2024.03.19
10:52
Forrás
MTI
A magyar külgazdasági és külügyminiszter a thaiföldi fővárosban tartózkodik, ahol a thai-magyar gazdasági együttműködési konferencián vesz részt.

A magyar tárcavezető a thai kollégájával folytatott tárgyalását követően azt közölte, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok Magyarország és Thaiföld között, ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között.

Az előkészület megkezdődött, az egyeztetéseket ma lefolytatjuk. Jó esélyünk van arra, hogy a közeljövőben közvetlen kapcsolat jön létre Bangkok és Budapest között - hangsúlyozta Szijjártó. Hozzátette, a kétoldalú együttműködés fejlődéséből sokat profitál a magyar gazdaság, és miközben a világpolitikát jelenleg elnehezítik a konfliktusok, a nemzetközi szervezetek pedig súlyosan átideologizálttá váltak, nehezen működik a kapcsolatteremtés, ezért üdítő látni, hogy a világ ilyen távoli pontjain is vannak országok, például Thaiföld, amelyek racionális, kölcsönös tiszteleten alapuló külpolitikát folytatnak.

Magyarország
Szijjártó Péter
légijárat
Bangkok

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.