Ugrás a tartalomra

Đoković az élen, újabb rekordok

2024.03.11
12:19
Forrás
Pannon RTV
Novak Đoković 416. hete áll az ATP-lista élén, és ezzel tovább feszegeti a határokat. A világelső szerb most legalább április 8-ig a lista élén marad, függetlenül az Indian Wells-ben és a Miami Mastersen nyújtott teljesítményétől.

Đoković így már 419 heten keresztül fogja vezetni a világranglistát. Ez azt jelenti, hogy 36 évesen és 322 naposan megdönti Roger Federer eddigi rekordját, mint a legidősebb játékos az ATP lista élén. A legutóbb közzétett ATP-listán Đokovićnak 9675 pontja van, 870 ponttal több, mint a második helyezett spanyol Carlos Alcaraznak, aki a Félix Auger-Aliassime elleni győzelemmel jutott be a nyolcaddöntőbe Indian Wellsben. A harmadik helyen az olasz Jannik Sinner áll, mögötte Danyiil Medvegyev és Andrej Rubljov orosz teniszezők, majd a német Alexander Zverev következik. Ami a többi szerbiai teniszezőt illeti, Györe László és Dušan Lajović egy-egy helyet esett vissza, és most a 36., illetve az 56. helyen állnak, míg Miomir Kecmanović hat pozíciót lépett előre, és jelenleg a 47. játékos a világon. Hamad Međedović három pozíciót rontott a listán, és a 119. helyen áll. A legjobban rangsorolt magyar teniszező, Marozsán Fábián 58., míg Fucsovics Márton a 74. helyen áll.

Novak Đoković
tenisz
ATP ranglista

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.