Ugrás a tartalomra

Középkori fegyverek, öltözékek és szokások

2021.10.12
14:11
2021.10.12
16:51
Forrás
Pannon RTV
Középkori fegyverek, öltözékek és szokások - erről a történelmi korról tartott előadást a zentai St. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület a község több általános iskolájában. Az utolsó állomásuk Kevi volt.

Kardokkal, szálfegyverekkel, ütő és hasítófegyverekkel, valamint a középkor ruházatával és szokásaival is megismerkedhettek az általános iskolások Keviben. Az előadás után az említett harci eszközöket ki is próbálhatták.

Molnár Csikós Bíborka, tanuló, Kevi: „A kardot próbáltam ki, és azért próbáltam ki, mert nagyon szép volt.”

A játékos történelemórát a zentai St. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület szervezte. A község helyi gyermekjóléti programjának köszönhetően az egyesület az elmúlt időszakban több általános iskola alsó és felső tagozatos diákjait is meglátogatta.

Nagy Abonyi Szabolcs, elnök, St. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület, Zenta: „Mivel nincs idő arra, hogy az iskolákban erről bármilyen formában szó essen, így ezt próbáltuk a felsősöknek egy kicsit érdekesebbé tenni, élőbbé, megfoghatóbbá tenni, de csak képzeletben. Az aprajának pedig, hogy játékosan, a mesevilágon keresztül bemutatni, hogy a jó ténylegesen győzedelmeskedik.”

Az előadásnak a Móra István Művelődési Egyesület székháza adott otthont Keviben. Perpauer Attila, az egyesület elnöke fontosnak tartja a játékos tanulási formákat.

Perpauer Attila, elnök, Móra István Művelődési Egyesület, Kevi: „A Móra István Művelődési Egyesületnek ez a célja, hogy tanítási órán kívül segítse az oktatást, és olyan képességekre tegyenek szert a gyerekek és természetesen tudásra, amelyet később tudnak hasznosítani.”

A művelődési egyesület a jövőben is tervez egyebek mellett környezetvédelemmel, hagyományápolással és régi mesterségekkel kapcsolatos előadásokat a tanulóknak.

St. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület
Zenta
Perpauer Attila
Móra István Művelődési Egyesület

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.