Ugrás a tartalomra

Megtartották a Tini fesztivál meghallgatását

2021.10.09
15:05
2021.10.09
17:25
Forrás
Pannon RTV
Ma délelőtt tartották a Tini Ifjúsági Énekes Vetélkedő meghallgatását Temerinben. A rendezvényt ezúttal is a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület szervezi. A tervek szerint a vetélkedőt novemberben tartják.

A meghallgatáson három zeneszámmal szerepeltek a jelentkezők. Van köztük már sokadszorra visszatérő és újonc is.

Erős Lilla, Törökbecse: „Első alkalommal veszek részt, és B. Nagy Rékától a Minden jóttal, az Álomvilággal a Megasztárból, meg az Országúttal jöttem.”

A résztvevők a vetélkedőre kortárs, magyar nyelvű slágerekkel, valamint saját szerzeményekkel is benevezhettek.

Gúth Emília, Udvarnok: „Izgulás, az mindig van, de most már belenyugodtam. Többször nyertem helyezést, kétszer harmadik és egyszer második helyezést.”

A zenészekből és énekesekből álló szakmai zsűri a meghallgatás folyamán arra kíváncsi, hogy mennyire színpadra termett az adott fiatal. A bemutatkozás után konstruktív kritikával, hasznos tanácsokkal látták el a benevezőket.

Erős Ervin zsűritag: „Nagyjából, ami a kritériumokat illeti, ugyanazok lesznek, mint eddig is. Elsődlegesen hogyan énekelnek, intonáció szempontjából, milyen pontosan énekelnek, dikció, tehát, hogy mennyire szépen ejtik ki a szavakat éneklés közben. Színpadi megjelenés, összkép, tehát színpadi mozgás is.”

A temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület szervezi immár harminc éve a vetélkedőt. A rendezvényre várhatóan novemberben kerül sor, amennyiben a járványügyi helyzet ezt megengedi. A vírushelyzet a jelentkezésre is rányomta bélyegét.

Varga Flórián, a Szirmai Károly MME elnöke: „Eredetileg 11 jelölt lett volna ma, de ebből már kettő lemondta, meg beteget is jelentettek, úgyhogy igazából nem tudom. Van új érdeklődő is, úgyhogy majd akkor fogjuk meglátni, amikor megcsináljuk az audíciót. Összesítésben is szerintem még nem fejeztük be teljes egészében a jelentkezést, és megpróbáljuk még talán jelezni, hogy még, aki szeretne énekelni, az eljöhet.”

Idén újdonságnak számít, hogy a helyi Baksheesh Band szervezte a meghallgatást és kíséri a fellépőket. Ez arra is lehetőséget ad, hogy az énekeseknek legyen néhány próbája az együttes stúdiójában, ahol a zenei alapokon is tudnak igazítani.

Tini és Ifjúsági Énekes Vetélkedő
Tini festival
Temerin
meghallgatás
Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület
Varga Flórián
Erős Ervin

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.