Ugrás a tartalomra

A századelő Topolyájának világába röppenhetnek vissza a gyerekek

2023.07.17
15:25
2023.07.17
19:06
Forrás
Pannon RTV
A játékhagyományokat ismerhetik meg a táborozók.

A századelő Topolyájának gyerekvilágába röppenhetnek vissza azok a gyerekek, akik részt vesznek Topolya Község Múzeumának napközi táborában. A foglalkozások ihletője a móka volt, azaz Zöldy Pál néprajzkutató munkássága köré épülő kiállítás, amely ugyancsak a Móka nevet viseli.

Gyertek haza ludaim!, Mókusok ki a házból! - csak néhány közösségi gyerekjáték a sok közül, amelyeket a topolyai múzeum táborában is megtanulhatnak a legkisebbek.

Kovács Dóra és Tóth Lilla is táboroznak:
- Volt egy kör az volt a házunk és akkor, mikor mondták, hogy mókusok ki a házból, akkor másik házba kellett belemenni.
- Nekem a híres nevezetes tetszett a legjobban. Kimond valaki egy állatot, például, hogy ki a híres nevezetes papagáj és annak meg kell fognia a labdát, és amikor azt mondja, hogy stop, akkor valakit le kell ütnie, ha sikerült leütnie, akkor ő kiesik, ha nem, akkor maga esik ki.

A századelős gyerekjátékoknak több pozitív hatásuk is van a gyerekekre, többek között az is, hogy elvonja őket a képernyő elől. Rind Melitta, foglalkozásvezető: „Ezek a játékok fejlesztik a beszédét a gyerekeknek, fejlesztik a mozgáskultúrájukat, társaságban vannak, tudnak alkalmazkodni egymáshoz, el kell, hogy viseljék a kudarcokat, hiszen nem mindig lehet győztes valaki, úgyhogy csak ajánlani tudom mindenkinek.”

A tábor ihletője a Móka című néprajzi kiállítás, melyre nagyon sok Topolya községbeli századelős tárgyi játékot és játékleírást gyűjtöttek össze. Ezekből szemezgetve minden nap készítenek valamit a gyerekek, az első napon színpompás virágkoszorút kötöttek.

Vastag Gazsó Hargita, főmuzeológus, Topolya Község Múzeuma: „Tanítsuk meg a gyerekeket arra, hogy ezeket hogyan kell elkészíteni. Erre nagyon jó alapanyag volt Zöldy Pál egykori gyűjtése, amikor ő pontosan leírja, hogy hogyan játszottak itt és a környéken a gyerekek. Úgyhogy a mai nap koszorút készítettünk, ahogy száz évvel ezelőtt is, az elkövetkező napokban pedig minden nap valamilyen környéknek a tematikáját mutatjuk be.”

Az elkövetkező napokban Bajsa, Gunaras, Bácskossuthfalva és Topolya játékhagyományát ismerhetik meg a gyerekek a topolyai múzeum táborában.

játék
gyerekek
játékhagyomány
Vastag Gazsó Hargita
Rind Melitta

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.