Ugrás a tartalomra

(V)izgő-mozgó tábor Zomborban

2023.08.11
16:43
2023.11.02
08:51
Forrás
Pannon RTV
Az öt napon át tartó programra egy hét alatt beteltek a helyek, még külföldről is érkeztek gyerekek. A tábor helyszíne a zombori Magyar Polgári Kaszinó épülete volt.

Vidám volt a hangulat péntek délelőtt a zombori Magyar Polgári Kaszinó épületében, még kalózok is megjelentek. Így zárult az idei (V)izgő-mozgó tábor. Néhány fiatal összefogott, megálmodták, majd megvalósították a 11-14 éves korú gyermekeknek szóló tábort. Öt napon át szerveztek számukra kirándulásokat és különféle élménypedagógiai, fejlesztő programokat.

Beck Erik, Zombor: „Először vagyok itt, és nekem a tegnapi nap tetszett a legjobban, mert volt focimeccs Bezdánban. Volt egy nagy, füves tér és ott nagyon jót fociztunk, és volt sárkányhajózás is. Sokat eveztünk, nehéz volt, de élveztem. Volt vízi játék, amikor vízi lufikat dobáltunk egymásra, az is nagyon jó volt."

Az ottalvós táborba idén húszan jelentkeztek. Számos településről, még külföldről is érkeztek. Volt svájci, sőt amerikai táborlakó is, de Magyarországon is híre ment a programnak.

Papp Emese Anna: „Édesanyám foglalkozott itt az egyik szervezővel, ő hallott róla, és azért választottuk ezt a tábort, mert láttuk, hogy itt mindenki együttműködő, nagyon kedves mindenki mindenkivel, és ez az egész tábort nagyon jónak láttuk."

Hajnal Hunor: „Nagyon jó, az a jó benne, hogy sokat kirándulunk, sokat játszunk és családias légkör van itt."

A tábort második alkalommal szervezték meg. Idén egy hét alatt beteltek a helyek. A gyerekek a szervező Magyar Polgári Kaszinó épületében voltak elszállásolva.

Cselenák Kinga, szervező: „Szeretnénk a gyerekeket kimozdítani az otthoni burkokból, az is célja a tábornak, hogy ne nagyon használjuk a telefont és szeretnénk őket a természetbe is kivinni, valamint vízközelbe hozni őket. Mozgással mindig sokkal jobban telik az idő, úgyhogy igazából szeretnénk megmozgatni őket."

A tábort a tervek szerint jövőre is megszervezik. Addig is honlapjukon követhetik őket. Az esemény megvalósulását a Magyar Nemzeti Tanács is támogatta.

tábor
Zombor
Magyar Polgári Kaszinó

Most

12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.