Ugrás a tartalomra

Fenyegette, majd megerőszakolta volt barátnőjét

2012.09.03
19:30
Negyvennyolc órás őrizetbe vette a rendőrség TY
Negyvennyolc órás őrizetbe vette a rendőrség TY. V. 1982-es születésű szabadkai lakost, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy nőt. Az ügy a feljelentést követően a szabadkai Felső Bíróság elé került. A vizsgálóbíró 30 napos őrizetbe vételt rendelt el. Jövő hétfőn lesz az első tárgyalás. Fenyegette az őrizetbe vett személy a huszonéves lányt az apa elmondása szerint. A zsarolás már több mint 5 éve folyik. Már többször meg is verte a sértettet. A lány két és fél hónapja szüleihez költözött, azóta múlt csütörtökön ment először egyedül haza, saját hazába. A férfi vélhetően kileste a lányt, mert őt saját házában támadta meg – mondta az édesapa, Gergely Sándor, akit nagyon megviseltek a történtek.



Az apa szeretne minél nagyobb nyilvánosságot az ügynek. Elmondása szerint a gyanúsított ellen már 2009-ben feljelentést tettek a sorozatos fenyegetések miatt. Akkor az ügyben nem történt semmi. Fel szeretné hívni a lakosság figyelmét arra is, hogy az eset múlt csütörtökön történt, a rendőrség viszont csak ma délután adott ki közleményt. A sértett lányt megviselte az eset. Nem kívánt nyilatkozni. Fél, hogy ismét bántani fogják. Kameránknak az apa pár képet mutatott az elkövetőről, aki egyébként kétgyermekes apa. A képeken jól látszik, pisztoly és más lőfegyverek vannak a férfi kezében. A bíróság hétfőn tárgyal az esetről.
Szabadka
nemi erőszak

Most

16:51, Frissítve: 18:19

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
14:43, Frissítve: 16:58

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.