Ugrás a tartalomra

Közvita a médiastratégiáról Nagybecskereken

2023.10.10
16:54
2023.11.27
19:19
Forrás
Pannon RTV
Mintegy húsz felszólalja volt a Magyar Nemzeti Tanács által készített médiastratégia tervezettel kapcsolatos – több mint két és félórás - közvitának, amit ma tartottak meg a nagybecskereki Szathmáry Karolina leánykollégium konferenciatermében.

A bevezetők után számos építő jellegű észrevétel hangzott el a dokumentummal kapcsolatban. Fremond Árpád a vitát összegezve külön köszönetet mondott a szórványban tevékenykedő újságíróknak.

Fremond Árpád, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Minden egyes kisközösség számára, akár az újság, akár a rádió vagy bármilyen hír az életükben az igen fontos és nekünk az a feladatunk, hogy segítsük ezeket a lapokat, hogy ha úgy tetszik ezeket a tudósítókat. Benne van a stratégiában az is, hogy hosszútávon szeretnénk a szórványban erősíteni a terjesztők számát, a tudósítók számát.”

A médiastratégiának az a célja, hogy minőségi lap, műsor kerüljön a magyar médiafogyasztók elé – mondta az eseményen Kabók Erika, az MNT Végrehajtó Bizottságának tájékoztatással megbízott tagja.

„Hogy fönnmaradtak ezek a helyi kis lapok ez egyes embereknek a lelkesedése és odaadásának az eredménye. Ha ők nem csinálnák, akkor kiveszne. És nagyon gyakran ezek a helyi, kis lapok az egyetlen magyar nyelvű tájékoztatási eszközök helyben, kivéve természetesen a Magyar Szót, mint országos napilapot vagy a nagy televíziókat. De nagyon fontos az, hogy a helyi emberekről, a helyi híreket közvetítsék. És tulajdonképpen a stratégiánknak is ez a célja.”

A Csernyei Újság 28 éve jelenik meg, évente négyszer és a munkatársak díjmentesen készítik. Az újság ingyenesen jut el minden csernyei háztartásba, de megkapják a Csernyeiek Klubjának elszármazott tagjai is.

Nagy Erzsébet, főszerkesztő, Csernyei Újság: „A Csernyei Újságot pályázati pénzekből tartjuk fenn és nagyon fontos szerintünk a médiastratégia, mert sokat várunk tőle. Az újságok, ezek a kis helyi lapon gondokkal küzdenek. Főleg pénzügyi gondokkal. Tehát várjuk azt, hogy milyen anyagi segítséghez juthatunk, milyen képzésekre, milyen találkozókat tudnak szervezni.”

A most közvitán levő médiastratégia a korábbinál nagyobb figyelmet szentel a szórványban való tájékoztatásnak, de útmutató is a szerkesztőségeknek.

Varjú Márta, főszerkesztő, Magyar Szó: „Segítő jobbot nyújt ez a médiastratégia a szórványban élőknek. Úgyhogy én nagyon bizakodó vagyok ebben a tekintetben. Egyébként az egész médiastratégiát nagyon pozitívnak tartom, jónak, segítőkésznek. Mind ahogy a tegnapi beszédemben elmondtam nem diktátum, hanem jóindulatú, segítőkész médiastratégia. A szerkesztőségek támaszkodhatnak rá és utat mutat.”

A Tordai Újság pár hét múlva ünnepeli fennállásának a 25. évfordulóját. Négyszáz példányban jelenik meg. A falu eseményeiről, de a faluból elszármazottakról is tudósít.

Mezei Zsuzsanna, főszerkesztő, Tordai Újság: „Mi azt várjuk innen, ettől a megbeszéléstől, hogy egy biztos alapot kapjanak ezek a kistérségi médiumok. Tehát, hogy ne mindig attól függjünk és rettegjünk, hogy a pályázatokon kapunk-e pénzt. Mert nekünk ez nagyon fontos, hogy megjelenjünk és fontos a biztos háttér. Addig még van biztos háttér, addig az újság is meg fog jelenni.”

Pénteken Újvidéken, a Magyar Szó székházában lesz a közvita utolsó állomása. A tervezettel kapcsolatos írásos észrevételeket pedig október 16-ig lehet eljuttatni a Magyar Nemzeti Tanács e-mail címére. A stratégia megtalálható az MNT honlapján, a www.mnt.org.rs oldalon.

Nagybecskerek
médiastratégia
Fremond Árpád
Kabók Erika
Nagy Erzsébet
Varjú Márta
MNT

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.