Ugrás a tartalomra

Nagyböjti bűnbánati nap Szilágyin

2023.03.20
21:42
2023.03.20
22:23
Forrás
Pannon RTV
Válj felebarátod felebarátjává! - ez volt a Szilágyin megtartott nagyböjti bűnbánati nap jelmondata.

A Szabadkai Egyházmegye által szervezett lelki napon a hívek előadáson, zarándoklaton, valamint szentségimádáson vehettek részt a nyugat-bácskai településen, amelynek célja a lelki megtisztulás és az elcsendesedés volt.

A bevezető imádság és Harmath Károly ferences szerzetes előadását követően az egybegyűltek a Szilágyi Szent István templom előtt gyülekeztek, hogy közösen tegyék meg a zarándokutat a helyi kálváriához. A bűnbánati napra több mint százan érkeztek egész Vajdaságból, köztük Temerinből, Zentagunarasról, Adáról és Óbecséről is.

Smieskó Magdolna, Óbecse: „Ez a nap nagyon szép, mert lelkiekben megtisztulhatunk, a szent gyónást elvégezhetjük, a keresztutat, hiszen olyan sok fájdalmat viszünk a szívünkben, mindannak ellenére, hogy templomba járunk, szentmisén részt veszünk, ez egy különleges nap, mert többen, több városból együtt vagyunk.”

A húsvét előtti negyven nap az elcsendesedés és a lelki felkészülés időszaka - mondta Szakály József. A topolyai plébános hozzátette, a nagyböjt folyamán kísérletet teszünk a csend megkeresésére.

„Minden esztendőben egy konkrét jelszó, egy konkrét téma köré próbáljuk megszervezni ezt a lelki napot. Idén Harmath Károly ferences atya volt a lelki előadónk és lelki vezetőnk. Délelőtt történt így, egy lelki imádság után az ő előadása és elmélkedése, majd minden alkalommal keresztutat járunk. Az égiekkel úgy beszéltük meg, hogy ilyen gyönyörű időt kapjunk ma is. Itt Szilágyin csodálatosan szép a kálvária, tehát már ezért érdemes lett volna elzarándokolni ebbe a szép faluba.”

A délutáni szentmisét Dr. Rokay Zoltán, nyugalmazott plébános, címzetes prépost vezette, aki több mint két évtizeden keresztül a magyarországi Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora volt.

„Ez most már bejáródott, egy nagyon szép és nemes kezdeményezés, hogy az egyházmegye minden pontjáról zarándokoljanak hívek, és megismerjék többek között a vidék kálváriáit is, ami egyébként ismeretlen lett volna.”

Az, hogy a bűnbánati nap idén éppen a nyugat-bácskai szórványban került megrendezésre, nem véletlen, hiszen a cél minden évben az, hogy a tömb- és szórványmagyarság tagjai megismerjék az egyházmegye minél több plébániáját és egymást - hangzott el az eseményen.

Szakály József topolyai plébános a lelki napok fontosságáról, a húsvét előtti negyven napos időszakról, az elcsendesedésről és a lelki felkészülésről beszélt Közügyek című műsorunkban.

nagyböjti bűnbánati nap
Szilágyi
zarándoklat
szentségimádás
megtisztulás
elcsendesedés
keresztút
Dr. Rokay Zoltán
Szakály József
Smieskó Magdolna

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.